10 °C Budapest
Mogyoród, 2025. augusztus 2. A győztes Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője (k), a második helyezett Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője (b) és csapattársa, a harmadik helyezett brit Lando Norris (j) a Forma-1-es Ma

Magyar Nagydíj: meglepetésre övé lett az első rajtkocka

MTI
2025. augusztus 2. 17:41

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

A 27 éves pilótának ez az idei első és pályafutása 27. időmérős sikere. Leclerc mögött a szabadedzéseken nagy fölénnyel első és második McLarenek zártak Oscar Piastri, Lando Norris sorrendben: a világbajnoki pontversenyben éllovas ausztrál versenyző monacói riválisától mindössze 26 ezredmásodperccel maradt el, míg brit csapattársát 15 ezreddel előzte meg, de a negyedik helyezett, ugyancsak brit George Russell is csak 53 ezreddel maradt le a pole pozícióról a Mercedesszel.

Az edzés első szakaszában gyakran változott a sorrend, az idő előre haladtával ugyanis egyre kedvezőbbé váltak az időjárási körülmények és így a pálya állapota. A 18 perces nyitórész utolsó pillanataiban nagy volt a csata a továbbjutásért, végül az esélyesek közül minden versenyző gond nélkül tovább lépett, Cunoda Jukinak (Red Bull) viszont ismét nem sikerült bejutnia a következő etapba. A japán pilóta csak a 16. pozícióból vághat majd neki a mogyoródi futamnak.

Az időmérő második részét pályatakarítás miatt néhány perces csúszással kezdhette csak meg a mezőny, addigra felhők kúsztak az égre és eltakarták a napot, sőt, az első percekben cseperegni kezdett az eső. A versenyzők már a 15 perces etap elején a pályára hajtottak és egymás után igyekeztek egyre jobb köröket futni, miközben elállt az eső. A résztvevők többsége nagyjából félidőnél a boxba hajtott, majd újra a pályára gurult, hogy egy utolsó gyors kört teljesítsen. Az időmérő ezen szakaszának egyik nagy vesztese a Mansell-kanyarban hibázó és megcsúszó Lewis Hamilton volt, emiatt ugyanis a hétszeres világbajnok csak a 12. helyen zárt a Ferrarival. Pályaelhagyás miatt Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) sem jutott be az utolsó részbe, s mivel a köridejét elvették, a 15. pozícióból kezdi majd a versenyt.

A harmadik szakaszban úgy tűnt, az lesz a legfőbb kérdés, hogy a McLaren pilótái közül Piastri, vagy Norris szerzi-e meg a pole pozíciót, de Leclerc teljesen váratlanul nagyszerű kört teljesített, azzal az idővel pedig a valamivel később záró mclarenesek nem tudtak mit kezdeni. A címvédő és négyszeres vb-győztes holland Max Verstappen (Red Bull) csak nyolcadik lett, miközben a két Aston Martin odaért az ötödik és hatodik rajtkockába Fernando Alonso, Lance Stroll sorrendben. A Ferrarinak ez az idei első pole pozíciója. A 70 körös, 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:

  • Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
  • Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)

2. sor:

  • Lando Norris (brit, McLaren)
  • George Russell (brit, Mercedes)

3. sor:

  • Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
  • Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

4. sor:

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

  • Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber)
  • Max Verstappen (holland, Red Bull)

5. sor:

  • Liam Lawson (új-zélandi, RB)
  • Isack Hadjar (francia, RB)

6. sor:

  • Oliver Bearman (brit, Haas)
  • Lewis Hamilton (brit, Ferrari)

7. sor:

  • Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams)
  • Franco Colapinto (argentin, Alpine)

8. sor:

  • Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes)
  • Cunoda Juki (japán, Red Bull)

9. sor:

  • Pierre Gasly (francia, Alpine)
  • Esteban Ocon (francia, Haas)

10. sor:

  • Nico Hülkenberg (német, Sauber)
  • Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?