A 36 éves csatár a jövőben a családjára kíván összpontosítani, arról nem szólt, hogy edzőnek állna.
Hatalmas manchesteri blama: a nyolcaddöntőben esett ki a City a klubvébén, szaúdi csapat verte meg
Simone Inzaghi szerint a játékosai megmászták a világ legmagasabb hegyét, és ehhez a lábuk mellett a szívükre is szükség volt.
Döbbenetes meglepetés született a klubvilágbajnokság nyolcaddöntőjében: a szaúdi Al-Hilal hosszabbításban 4-3-ra legyőzte a Manchester Cityt, így Pep Guardiola csapata máris kiesett az amerikai tornáról.
A győztes Al-Hilal nemrég kinevezett vezetőedzője, Simone Inzaghi vezetőedző olyan csúcsteljesítményhez hasonlította csapata, az al-Hilal hosszabbításos győzelmét a sokkal esélyesebb Manchester City felett.
Ennek az eredménynek a kulcsa maguk a játékosok, az a szív, amit kivittek a pályára. Valami különlegeset kellett tennünk, mert mindannyian ismerjük a Manchester Cityt. Oxigén nélkül kellett megmásznunk a Mount Everestet, és sikerült. Minden játékos kivételes volt mindenben, a labdabirtoklásban, a labda nélküli játékban is
- dicsérte tanítványait az olasz mester, aki az Internazionaléval elvesztett Bajnokok Ligája-döntő után vette át a szaúdi klub irányítását.
KATT! Friss hírek, élő sporteredmények a Pénzcentrum Sportonline oldalán!
Inzaghi arról is beszélt, hogy játékosai a tőlük telhető maximumot nyújtották, amire szükségük is volt, mert az angol együttes spanyol trénerét, Pep Guardiolát a világ legjobb edzőjének tartja. Hozzátette, úgy érzi, megérdemelték a 4-3-as sikert.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Manchester City vezetőedzője szűkszavúan nyilatkozott az orlandói meccs után, amelyet több mint negyvenezren tekintettek meg a helyszínen a hatvanezres arénában.
Kár... Folytatnunk kell, továbbra is úgy érzem, hogy ez a csapat jól teljesít. Hazamegyünk, és lesz időnk pihenni
- mondta Guardiola arra is utalva, hogy kilenc éve tartó regnálásának leggyengébb idényét produkálta a csapat, amely címvédőként csak harmadik lett a Premier League-ben, az FA Kupa döntőjében kikapott az esélytelenebb Crystal Palace-tól, a BL-ben pedig még a 16 közé sem jutott be.
Szédületes aranyérem: győzött a magyar 4x100-as váltó az Eb-n, két arany is összejött csütörtök este
200 méter után csak hatodik volt a magyar váltó, Németh Nándor és Milák Kristóf viszont ritkán látható hajrát produkáltak, és egyetlen karcsapás döntött a magyar...
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







