Militão még egy hete sérült meg, és már a műtéten is túl van, de egészen októberig tarthat a felépülése.
A háromszoros olimpiai bajnok úszónő idén minden világversenyről érmekkel tért haza. Nem csak szakmailag, de anyagilag is sikeres évet zárhat: 105 millió forinttal lett gazdagabb.
Hosszú Katinka minden szempontból sikeres évet zárt: a budapesti világbajnokságon, a Világkupa-sorozatban és az Eb-n összesen 45 medált vehetett át, ebből 35 volt az arany, és 5 ezüstöt, valamint 5 bronzot szerzett - írja a Blikk. A szakmai teljesítmény mellett anyagilag is jó éve volt:
A lap csak a nagyobb, nemzetközi versenyeket vette figyelmbe az összeg kiszámításánál. Azt írják, a budapesti vébén 70 ezer dollár (18,7 millió forint) pénzdíjat érdemelt ki, ami az állami honoráriummal együtt 26,4 millió forintnyi összeget jelentett, ehhez a Világkupa-sorozaton további 276 500 dollárt (73,9 millió forintot) gyűjtött. Az EB-teljesítményt nézve az összesített listán a 2. helyen szerepel, ezért 18 ezer dollárt (4,7 millió forintot) kap az európai szövetségtől.
Az átlag magyar csak álmodozhat ennyi pénzről
Idén szeptemberben Magyarországon a bruttó átlagkereset 292,9 ezer forint volt, ami 13,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - adta hírül a KSH.Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 194 800 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 202 700 forintra becsülhető.
Ugyanakkor érdemes azt is megjegyezni, hogy a Hosszú Katinka díjai után járó pénzt nem lehet fizetésnek tekinteni, hisz abból az összegből (illetve a sportoló egyéb bevételeiből) kell fedeznie a meglehetősen borsos edzés-, utazási és versenyköltségeket is.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapfotó: MTI/AP/Jens Dresling
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








