2019. augusztus 22. csütörtök Menyhért, Mirjam

Rengeteg településen kapnak 40 ezret a magyar családok: térképen a lista


Július 31-től pályázhatnak a kisgyermekes családok bölcsődei támogatásra, amely akár havi 40 ezer forinttal enyhíti a kiadásaikat. Az egyik legfontosabb kitétel, hogy ez a támogatás csak akkor jár, ha állami bölcsődébe nem tudják beíratni a gyermeket, hanem magánszolgáltatást vesznek igénybe. A Magyar Államkincstár honlapján elérhető tájékoztató tartalmazza azoknak a településeknek a listáját, ahol az igényléshez nem kell csatolni határozatot arról, hogy a gyermek nem tud állami bölcsibe járni, ennek kapcsán a Pénzcentrum most azt vizsgálta, melyik megyékben jogosultak a legtöbben a támogatásokra.

Már tavaly ősszel volt szó arról, hogy nem csak az állami és magánbölcsődék férőhelyeinek bővítését tervezi a kormány, hanem amíg ez megvalósul, támogatná azokat a családokat is, akiknek a gyermekének nincs lehetősége igénybe venni a díjmentes állami szolgáltatást. A most megjelent tájékoztató szerint 2767 településen és 13 budapesti kerületben igazolást sem kell arról csatolnia a pályázathoz a szülőknek, hogy a gyermekük nem jutott be állami intézménybe, mert azokon a helyeken vagy nincs is állami intézmény, vagy telítettek a helyek. 

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy akinek a települése nincs a listában, az nem pályázhat: ha van elutasító határozata az önkormányzattól az állami ellátás igénybevételéről, és magánbölcsibe kell íratnia a gyermeket, akkor ugyanúgy jogosult lehet a támogatásra.

Milyen feltételeknek kell még megfelelnie a pályázónak?

Mivel a pályázat július 31-től nyílik meg, még nem 100 százalékig biztos, hogy ezekkel a feltételekkel fogják kiírni, de az előzetes tájékoztató alapján:

a Kincstár azon, gyermekük után családtámogatásban már részesült szülők (vér szerinti, nevelő és örökbefogadó szülők; továbbiakban: szülő) számára biztosít támogatást, akik 20 hetesnél idősebb kisgyermeket nevelnek, és munkaerőpiaci visszatérésük érdekében gyermeküket a munkavégzés idejére családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el.

A tájékoztató külön kiemeli, hogy mivel a támogatás célja a kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiaci visszatérésének ösztönzése, a támogatásban nem részesülhetnek azon szülők, akik a támogatási kérelem beadásakor már aktív munkaerőpiaci státusszal rendelkeznek (aktívan dolgoznak). Fontos kiemelni továbbá, hogy a

havi 40 ezer forint nem fix, hanem keretösszeg.

Vagyis ha a családi vagy munkahelyi bölcsőde díja nem éri el a havi 40 ezer forintot, akkor csak annyi támogatás igényelhető, amennyi a teljes díj. Viszont ha meghaladja, 40 ezer forintnál magasabb összeg nem adható. A támogatási kérelmet várhatóan 2019. július 31-től legkésőbb 2021. december 31-ig - vagy a pályázat felfüggesztéséig - lehet majd benyújtani kizárólag elektronikus űrlapon, ügyfélkapus azonosítással (KAÜ). Ezért előfeltétel, hogy a támogatási kérelmet benyújtó szülőnek:

  • legyen ügyfélkapu regisztrációja
  • legyen bankszámlája (a folyósítás miatt)

Legfontosabb tudnivalók:

  • a támogatás kifizetésének igénylését mindig az adott hónapban igénybevett bölcsődei szolgáltatás már kifizetett díja alapján igényelhető. 
  • a támogatásra való jogosultság nem szűnik meg abban az esetben, ha a szülő a támogatás időtartama alatt csecsemőgondozási díjra válik jogosulttá.
  • a szülő több gyermekre tekintettel is igényelhet támogatást, amennyiben a támogatási követelmények több gyermek esetében is teljesülnek, viszont ebben az esetben gyermekenként külön kell benyújtani a kérelmet

Mely településeken nem kell önkormányzati elutasító határozat az igényléshez?

Ősszel még arról volt szó, hogy ez a pályázat a kevésbé fejlett régiókat, vagyis Észak-Magyarországot, Észak-Alföldet, a Dél-Alföldet, Dél-Dunántúlt, a Nyugat-Dunántúlt, és a Közép-Dunántúlt célozza majd, és ott lesz elérhető, ahol az önkormányzati bölcsődei vagy mini bölcsődei ellátás nem elérhető, vagy túljelentkezés van. Viszont a jelenlegi tájékoztatás alapján más helyeken is ugyanúgy lehet pályázni, csak csatolni kell az önkormányzat elutasító határozatát.

Minden megyében akadnak települések a tájékoztató melléklete szerint, ahogy alanyi jogon kérhető a támogatás, ha magán bölcsődébe íratja valaki a gyermekét, azonban míg Csongrádban csak 39 ilyen helység van, addig Borsodban 331. Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Baranya (290) és Zala (244) megye településein legkevésbé kielégítő az állami férőhelyek száma. Somogy, Vas, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyében is 200 felett van az érintett települések száma. A legjobb helyzetben Békés és Komárom-Esztergom megye van 54-54 településsel, és a fent említett Csongrád megye. 

A külön kategóriaként kezelt Közép-Magyarországi régióhoz 128 település, és 13 budapesti kerület tartozik: a II., IV., IX., X., XI., XII., XIV., XVI., XVII., XVIII., XX., XXII., és XXIII. kerületek. 2018-ban 39465 állami, és 7704 magánfenntartású bölcsődei férőhely állt rendelkezésre az országban, és önkormányzati bölcsődébe 37192, családi vagy munkahelyi intézménybe 7385 gyermeket írattak be tavaly. Ami azt jelenti, hogy mindössze 2273 állami hely és 319 magán férőhely volt szabad - összesen 2592. Csakhogy nem feltétlenül ott van szabad hely a bölcsődében, ahol lenne rá igény. 

Ha egy kistelepülésen a gyermek már nem jut be az önkormányzati bölcsődébe, és helyben nincs magánintézmény, 10-20 kilométert is utazhat a gyermekkel a legközelebbi családi bölcsibe. Persze az sem biztos, hogy oda bekerül, mert a férőhelyek egy-egy ilyen magánszolgáltatónál is 7-re vannak korlátozva. Azok, akiknek sikerül férőhelyet találni viszont családi vagy munkahelyi bölcsődében, szerencsések: kérelmezhetik a maximum 40 ezer forintos támogatást. Az alábbi térképen megmutatjuk az összes települést, amelyen a támogatás külön igazolás nélkül kérelmezhető:

A települések teljes listája a Magyar Államkincstár tájékoztatójából érhető el 1. (országos) és a 2. számú (Közép-magyarorszgái régióra vonatkozó) mellékletben.

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor jobb, ha tudod, hogy lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 millió forintot, 20 éves futamidő mellett már 2,71 százalékos THM-el, és havi 107 743 forintos törlesztővel fel lehet venni az Ersténél De nem sokkal maradnak el ettől a további bankok ajánlatai sem: a K&H Banknál például 107 546 forintos törlesztőt ígér a 2,81 százalékos THM; míg az OTP Banknál szintén alacsony, 2,97 százalékos THM is alacsony, 108 811 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a Raiffeisen, a Budapest Bank és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

08.22-08.28
Országos

Auchan

08.22-08.28
Országos

Lidl

08.22-08.28
Országos

Spar

08.22-08.28
Országos

Tesco

08.22-08.28
Országos

Auchan

08.15-08.28
Országos

Lidl

Iskolakezdés
08.01-09.14
Országos

Aldi

Iskolakezdés
07.25-09.07
Országos