Fodor Zsóka 84 évesen is színpadra áll. Nem csak a szerep miatt. A nyugdíja ugyanis „borzasztóan kevés”, korábban azt mondta, a rezsije a háromszorosát viszi...
A hagyományos kereslet teljes elapadása miatt egyes szállodák hosszabb távra próbálják meg kiadni a szobáikat.
Az Ingatlan.com múlt heti adataiból már látszott, hogy robbanásszerűen nő az albérletek kínálata, ráadásul az árak is fokozatosan egyre lejjebb csúsznak - számol be az Index.
Apróhirdetésként megjelentek olyan tulajdonostól kivehető, tégla építésű lakás kategóriájú lakások, melyek valójában a képek alapján inkább emlékeztet szállodai apartmanszobára.
Egy telefonhívás után aztán kiderült, hogy egy budai szálloda turisták híján most a szokásosnál hosszabb távra adnák ki az egységeit.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Elértük a lélektani határt, falnak ment Budapest: nagyon komoly fordulat előtt a magyar ingatlanárak
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
Bejelentette a hazai nagybank: megindult a regisztráció és a tanácsadás a Wekerle+ hitel felvételére
A várhatóan megnövekedő ügyfélforgalom gördülékeny kiszolgálása érdekében az MBH Bank megerősített ügyintézői létszámmal és priorizált ügyintézéssel készül az időszakra.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







