21 °C Budapest

Káros szokást vettek fel a 7-10 éves gyerekek a járvány hatására: a szülők tehetetlenek

2021. január 19. 12:56

A Covid okozta korlátozások és bezárások nemcsak a felnőttek, de a legfiatalabb gyerekek szokásait is megváltoztatta. Egy friss felmérés szerint az 1-3 osztályos gyerekek 50 százaléka gyakrabban használja az internetet, mint a Covid járvány előtt. Az elmúlt hónapok rámutattak a gyerekek online biztonságának és az elektronikus eszközök megfelelő használatának kihívásaira: a kiberfenyegetésekkel járó kockázatokat a szülők akár 80 százaléka is felismeri, mégis kevesen, csupán 40 százalékuk lép fel gyerekeik védelme érdekében.

A Sophos kiberbiztonsági cég felmérése alapján a gyerekek többsége (65%) egyedül, szülői felügyelet nélkül használja az internetet, csupán 35 százalék mellett ül felnőtt. 39% saját géppel rendelkezik, 58% a szülőjét, 3% valaki másét (testvér, barát) veszi igénybe. A felmérés egyik legérdekesebb, még ha nem is meglepő eredménye az, hogy a gyerekek alig 6% -a használja az internetet ritkábban, mint a világjárvány előtt, és 44% -a olyan gyakran, mint korábban. A fele gyakrabban van online a Covid alatt. Ez a mutató alacsonyabb, mint szomszédjainknál: Lengyelországban 67%, Csehországban 52% ül többet gép előtt a járvány óta.

Míg az elektronikus média rendkívüli lehetőségeket kínál az emberi fejlődés számára, kockázatokkal is jár. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Társaság jelezte, hogy az 5-9 éves gyermekek képernyő-időnek (összesen: TV, számítógép, konzol, telefon) való kitettségének legfeljebb napi 1-2 óra értékes tartalomnak kell lennie, a kognitív képességekhez igazítva. A pszichológusok és az oktatók egyetértenek ezekkel az irányelvekkel. A médiával való korlátlan és ellenőrizetlen érintkezés hatásainak vizsgálata 

számos kedvezőtlen következményt mutat a fejlődésre, például alvászavarok, figyelemzavar, hiperaktivitás, viselkedési rendellenességek

- jelzi Dr. Iwona Sikorska a Jagelló Egyetem Alkalmazott Pszichológiai Intézetétől.

A szülők aggódnak, de...

A szülők látják a kiberfenyegetések kockázatát gyerekeik számára, amikor internetet használnak. 30% magasnak vagy nagyon magasnak, további 50% legalább mérsékeltnek értékeli. Az interneten a gyerekeket fenyegető kockázatok közül a szülők leggyakrabban olyan nem megfelelő tartalmat jeleznek, mint a pornográfia (76%), a gyűlölet, kibererőszak (75%), nem megfelelő kapcsolatok, például a közösségi médiában vagy a fórumokon (71%), az információk és jelszavak lopása (65%).

Lengyelországban hasonló eredmények születtek; náluk is a pornográf tartalmat tartják a legnagyobb veszélynek (75%), a gyűlöletet 71% említette. A cseheknél 84% hivatkozott pornó tartalomra és 75% nem megfelelő kapcsolatokra közösségi médiában. A járvány következtében a gyerekek sokkal gyakrabban interneteznek, és ezek a szokások valószínűleg nem fognak hamar megváltozni. Ezért fontos, hogy őket védő szoftvert telepítsünk az általuk használt eszközökre. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Célszerű olyan alkalmazásokat is használni, amelyek lehetővé teszik a gyerek által felkeresett weboldalak és az interneten eltöltött idő ellenőrzését, valamint blokkolják a nem kívánt tartalmakat, pl. pornográfokat. Ennek köszönhetően a szülők folyamatosan figyelemmel kísérhetik gyerekeik online tevékenységeit, és szabályokat határozhatnak meg az egyes programok használatához - mutat rá Szappanos Gábor, a Sophos kutatási igazgatója.

...a védelem még mindig nem túl népszerű

Az 1-3. osztályos gyerekek szüleinek csak 41% -a használ szoftvert gyereke védelmére az interneten, 33% nem használ semmit, 26 százalék tervezi valamikor a jövőbeni. A cseheknél hasonló eredményre jutottak; 44% használ valamilyen programot. Ezzel szemben a lengyelek csupán 18% használ olyan alkalmazásokat, amelyek online védik a gyerekeiket. 

Érdekes módon a biztonsági funkciókat használó szülők körében a magyarok a szomszédjaiknál kisebb (alig 5%) arányban használnak szülői felügyeleti szoftvereket, ezzel szemben a lengyelek 47-, a csehek 24%-a. Nálunk elterjedtebb a jelszavas védelem (20%), emellett használják a Family link alkalmazást (16%), Adblockot (12%). 

Valamilyen programot használó szülők negyede nem tudta megmondani, mit telepített a gépre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem