A magyar lakásállomány állapota vegyes képet mutat: egyre több korszerű, energiahatékony lakás, de az ingatlanok jelentős része továbbra is elöregedett.
A bruttó villamosenergia-felhasználás 2,3 százalékkal emelkedett Magyarországon az idén az első három hónapban a tavalyi év első három hónapjához képest, az export-import szaldó 27,3 százalékos részaránya eközben elmarad a tavalyi 31,5 százaléktól - állapítható meg a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) honlapján frissen közzétett adatokból.
A magyar villamosenergia rendszer bruttó felhasználása 2020. január és március között elérte a 12,16 terawattórát, egy évvel korábban ugyanebben az időszakban 11,88 terawattóra volt. A felhasználásból az idén 8,8 terawattóra áramot a hazai erőművek állítottak elő, a többi importból származott. Tavaly az első negyedévben 8,18 terawattóra mennyiséget termeltek a hazai erőművek.
Az idén az első negyedévben 3,3 terawattóra áram érkezett külföldről, tavaly ugyanebben az időszakban 3,69 terawattóra. Az import aránya mindkét évben februárban volt a legmagasabb, az idén 29,19 százalék, 2019-ben 36,5 százalék. Tavaly a márciusi adat is magas volt, 35,49 százalék, míg az idén ebben a hónapban - amelynek közepétől már hatályos volt a veszélyhelyzet - mindössze 25,8 százalék.
A magyar villamosenergia rendszer bruttó felhasználása tavaly a teljes évben elérte a 45,6 terawattórát, amelyből 27,5 százalékot, 12,58 terawattórát tett ki az import. A rendszer csúcsterhelése tavaly december 4-én, történelmi rekordján 7099 megawatt volt.
Tavasszal a hőmérséklet és a világos órák számának emelkedésével csökken az ország energiaigénye, de idén március közepe óta a szezonálisan várhatónál nagyobb az áramfogyasztás csökkenése, ami egyértelműen a koronavírus-járvány hatása - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. A társaság tájékoztatása szerint a munkanapi csúcsterhelés január-februárban általában 6500-7000 megawatt között szokott alakulni, márciusban 6000-6500 megawatt, míg áprilisban és májusban 5700-6200 megawatt a jellemző.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az idei adatok szerint március első felében 6200-6500 megawatt, március második felében viszont 5700-6400 megawatt, április elején pedig 5600 megawatt körül alakultak a munkanapi csúcsterhelések. A csökkenés tehát 100-300 megawattal nagyobb március közepe óta, mint ami szezonálisan várható - jelezte a Mavir.
A rendszerirányító közölte azt is, hogy számos európai országban már jelentős, akár 15 százalékot is meghaladó visszaesés tapasztalható a villamos energia fogyasztásában. A csökkenés mértéke és tempója nagyban függ az egyes országokban meghozott intézkedések drasztikusabb vagy fokozatos jellegétől, valamint a gazdasági szereplők érintettségétől. A Mavir várakozása szerint Magyarországon lassabb ütemű, inkább elhúzódó hatásra kell számítani.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







