Megkegyelmezett a rezsidémon a magyaroknak: pénzt hagy a zsebekben a korán jött tavasz

MTI
2020. április 8. 13:15

Tavasszal a hőmérséklet és a világos órák számának emelkedésével csökken az ország energiaigénye, de idén március közepe óta a szezonálisan várhatónál nagyobb az áramfogyasztás csökkenése, ami egyértelműen a koronavírus-járvány hatása - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.

A társaság tájékoztatása szerint a munkanapi csúcsterhelés január-februárban általában 6500-7000 megawatt között szokott alakulni, márciusban 6000-6500 megawatt, míg áprilisban és májusban 5700-6200 megawatt a jellemző. Az idei adatok szerint március első felében 6200-6500 megawatt, március második felében viszont 5700-6400 megawatt, április elején pedig 5600 megawatt körül alakultak a munkanapi csúcsterhelések.

A csökkenés tehát 100-300 megawattal nagyobb március közepe óta, mint ami szezonálisan várható.

A rendszerirányító közölte azt is, hogy számos európai országban már jelentős, akár 15 százalékot is meghaladó visszaesés tapasztalható a villamos energia fogyasztásában. A csökkenés mértéke és tempója nagyban függ az egyes országokban meghozott intézkedések drasztikusabb vagy fokozatos jellegétől, valamint a gazdasági szereplők érintettségétől. A Mavir várakozása szerint Magyarországon lassabb ütemű, inkább elhúzódó hatásra kell számítani.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?