Ajándék pénzt kapnak a magyar családok: így lehet hozzájutni

2018. január 8. 11:43

A nyugdíjasok után a nagycsaládosoknak is pályázatot hirdet a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. Az Erzsébet-program keretén belül lebonyolításra kerülő kiírásra január 15-től március 2-ig lehet pályázni azoknak, akik 3 vagy több gyermeket nevelnek és a családban az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a minimálbért (138 000 forint).

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) az Erzsébet-program keretében a nyugdíjasok után a nagycsaládosoknak is üdülési pályázatot hirdet. A pályázó olyan 18. életévét betöltött magánszemély lehet, akinek családjában az egy főre jutó rendszeres havi nettó jövedelem nem haladja meg a 2018. január elsejétől hatályban lévő 138 forintos minimálbér összegét, valamint 3 vagy több gyermeket nevel(nek).

A pályázat benyújtásának előfeltétele, hogy a pályázó az erzsebetprogram.hu honlapon regisztráljon. Tehát a pályázatokat kizárólag elektronikus úton lehet beküldeni. A pályázói profil mellé kötelező a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez elnevezésű dokumentum is, amit szintén csak a honlapon található formanyomtatványként fogadnak el. Ha ez nincs csatolva, úgy a pályázat automatikusan elutasításra kerül. Ugyanez vár a hibásan, hiányosan kitöltött jelentkezésekre is, úgyhogy érdemes mindent nagyon körültekintően átnézni, ugyanis hiánypótlásra, javításra nincs lehetőség.

Fontos, hogy a pályázatban szerepeltetni kell azon 3 vagy több gyermeket, akik a pályázati kiírás feltételeinek megfelelnek és az üdülési támogatás felhasználásában ténylegesen részt vesznek majd. Kikötés, hogy a már benyújtott pályázatban megjelölt személyek későbbi módosítására nem lesz lehetőség!

A pályázatok beküldését ilyen formában legkésőbb március 2. napjáig várja az MNÜA. Elnyert támogatások esetén a pályázó és házas- vagy élettársa, valamint a pályázat benyújtásakor a 14. életévét már betöltött gyermeke 5 000 forint/főpályázati hozzájárulás befizetésével, illetve a pályázat benyújtásakor a pályázó 3-14 életév közötti gyermeke 2 500 forint/főpályázati hozzájárulás befizetésével veheti igénybe az elnyert üdülési támogatást. Bár a 3 év alatti gyermekekért nem kell hozzájárulási díjat fizetni, fontos hogy a pályázói profilban kötelező megadni az ő személyes adataikat is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A pályázó a benyújtási határidőt követően legkésőbb 2018. március 19-ig kap tájékoztatást az MNÜA-tól (e-mailben) pályázatának feldolgozási eredményéről. Sikeres pályázat esetén a hozzájárulások befizetésének határideje 2018. április 20.

Az elnyert üdülési támogatásokat az Erzsébet-program honlapján feltüntetett szálláshelyeken lehet felhasználni üdülési időszaktól és helyszíntől függően 5 nap / 4 éjszaka vagy 4 nap / 3 éjszaka időtartammal. Fontos, hogy az elnyert támogatás nem terjed ki a szálláshelyre történő utazás megszervezésére, valamint az utazás költségeinek fedezetére sem. A pályázatnyertesek legkésőbb 2018. december 20-ig használhatják fel a támogatást, ezután az érvényét veszíti, és a befizetett pályázati hozzájárulások visszafizetésére nincs lehetőség.
A teljes pályázati kiírást ITT találod.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem