Mélyszegénységben élő emberek bankszámláit felhasználva mosta a pénzt a gyanúsított, szökés és befolyásolás veszélye miatt előzetesbe került.
Százezernyi magyar került rezsicsapdába: rengeteg családnál kellett kikapcsolni a gázt, villanyt
Tavaly mintegy 9200 földgáz- és 7600 áramszolgáltatási szerződés esetében rendelte el a kikapcsolást az MVM a tartósan nem fizető ügyfeleknél. Ezzel párhuzamosan azonban tízszer ennyi, összesen 113 ezer esetben biztosított részletfizetési lehetőséget. A vállalat hangsúlyozza: céljuk a rugalmas együttműködés, ezért több csatornán is próbálnak egyeztetni az érintettekkel, mielőtt a szolgáltatás megszüntetésére sor kerülne.
2024-ben mintegy 9200 nemfizető lakossági ügyfélnél rendelte meg a földgázszolgáltatás kikapcsolását az MVM, az áramszolgáltatás esetében pedig 7600 ilyen volt - közöltea Pénzcentrum kérdésére az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.
Mint hozzátették: ezzel párhuzamosan a vállalat ennél tízszer több, mindösszesen 113 ezer esetben biztosított részletfizetési lehetőséget ügyfeleinek. Földgáz felhasználók esetében a 2023-assal azonos nagyságrendű az adat, áramban viszont az E.ON ügyfelek átvétele ellenére is kevesebb mint fele a 2023-asnak - ismertették
A késedelmes fizetés kapcsán a vállalat kifejtette: az ügyfeleket számlalevélben értesítik az energiaszolgáltatásért fizetendő összegről, a fizetendő összeget a számla fizetési határidejére kell rendezni.
Amennyiben ez nem történik meg, a késedelmes napok után az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. késedelmi kamatot számolhat fel, illetve fizetési értesítők kiküldése esetén annak költségét is felszámítja. Társaságunk kiemelten fontosnak tartja az ügyfelekkel való korrekt és rugalmas együttműködést, ezért minden esetben igyekszünk akár több csatornán egyeztetni az érintett ügyfelekkel és a tartozások rendezésére elsősorban részletfizetési lehetőséget biztosítunk
- fogalmaztak. A folyamat kapcsán pedig ismertették: késedelmes fizetés esetén az MVM Next a lejárt esedékességű követelésről első alkalommal fizetési felszólítót küld normál postai küldeményként, majd tértivevényes fizetési felszólítólevelet, e közben megkísérlik telefonon is elérni az ügyfelet.
Amennyiben a hátralék kiegyenlítése a felszólításokat követően sem történik meg, az MVM Next megrendeli az energiaszolgáltatás kikapcsolását a felhasználási hely szerint illetékes elosztói engedélyesnél
- mondta a cég.
Mikor kapcsol ki az MVM?
Az MVM abban az esetben kapcsolja ki a szolgáltatást egy háztartásban, ha a felhasználó legalább 60 napja nem teljesítette fizetési kötelezettségét. A kikapcsolás elkerülhető, ha a fogyasztó időben egyeztet a szolgáltatóval, és sikeresen megállapodnak fizetési haladékról vagy részletfizetésről. Amennyiben ilyen megállapodás nem jön létre, a szolgáltató több lépcsős értesítési folyamatot alkalmaz annak érdekében, hogy a fogyasztónak lehetősége legyen rendezni tartozását, mielőtt az ellátást megszüntetik.
A kikapcsolás előtt az MVM legalább két alkalommal írásban figyelmezteti az érintett háztartást a fennálló tartozásról és a szolgáltatás megszűnésének lehetőségéről. Emellett tájékoztatja a fogyasztót az elérhető szociális kedvezményekről, amelyek bizonyos esetekben segíthetnek a fizetési nehézségek áthidalásában. Gáz- és áramszolgáltatás esetén a szolgáltató felajánlja az előrefizetős mérő telepítését is, amely lehetőséget ad a fogyasztónak arra, hogy kontrollálja fogyasztását és elkerülje a további tartozások felhalmozódását.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Sokan lehetnek jogosultak rezsikedvezményre!
A váratlan kiadások vagy anyagi helyzet romlása, például nyugdíjba vonulás, megnehezítheti a rezsiszámlák kifizetését. Ilyen esetekben segítséget nyújthat a védendő fogyasztói státusz, amelyet a villamosenergia-, földgáz- és víziközmű-szolgáltatást igénybe vevő, szociálisan rászoruló vagy fogyatékkal élő személyek kaphatnak meg. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerint ez a státusz különleges bánásmódot biztosít, amely számos előnyt jelenthet a jogosultak számára.
A védendő fogyasztók kérhetnek fizetési haladékot, részletfizetést, igényelhetik előrefizetős mérő felszerelését, sőt egyes esetekben a kikapcsolás alóli mentességet is elérhetik.
A jogosultság szociális vagy egészségügyi szempontok alapján állapítható meg, például olyan háztartásokban, ahol a lakók rendszeres szociális támogatásban részesülnek, vagy ahol egy fogyatékkal élő személy életét veszélyeztetheti a szolgáltatás megszakadása.
A státusz megszerzéséhez kérelmet kell benyújtani az illetékes szolgáltatókhoz, és szükség esetén igazoló dokumentumokat is csatolni kell. A jogosultságot évente meg kell újítani, kivéve, ha az érintett fogyatékkal élő személy állapotában nincs várható javulás. Bár sokan lehetnek jogosultak, a védendő fogyasztók száma mégis évről évre csökken Magyarországon, annak ellenére, hogy az infláció és a rezsiköltségek növekedése miatt egyre többen kerülnek nehéz helyzetbe.
A védendő fogyasztók különböző kedvezményekre jogosultak. A szociálisan rászorulók évente egy alkalommal kérhetnek részletfizetést vagy fizetési haladékot, valamint igényelhetik az előre fizetős mérőt. A fogyatékkal élők számára ezen felül lehetőség van például havi mérőleolvasásra, készpénzes számlakiegyenlítésre, a kikapcsolás alóli mentességre, valamint egyedi számlamagyarázatra is. Azok, akik mindkét kategóriába tartoznak, egyszerre vehetik igénybe a két csoport számára biztosított előnyöket.
Az előre fizetős mérő megoldást jelenthet azoknak, akik szeretnék elkerülni a további tartozások felhalmozódását, mivel csak annyi energiát fogyaszthatnak, amennyit előre kifizettek. Szociálisan védendő fogyasztók kérhetik ennek felszerelését, de a szolgáltató is előírhatja, ha valaki tartósan nem tudja rendezni a számláit. Más fogyasztók is igényelhetik, de ebben az esetben a felszerelés költsége őket terheli.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







