Az elmúlt időszakban a sokéves átlaghoz képest kevesebb csapadék hullott, a talajok téli feltöltődéséhez még további csapadékra lenne szükség.

Kiemelkedő lehetőség a szőlőtermelőknek az új Agrár-környezetgazdálkodási támogatási programban (AKG) való részvétel, november végétől pályázhatnak a részvételre az új AKG-ban a szőlőtermelők - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára, Soltvadkerten pénteken, a XV. Márton-napi újbor ünnep megnyitóján az AM közleménye szerint.
A közlemény szerint előadásában hangsúlyozta, a Közös Agrárpolitika mostani ciklusában elinduló új, 2025 és 2029 közötti ötéves támogatási programhoz idén november 25. és december 23. között nyújthatják be támogatási kérelmeiket az érintett gazdálkodók. Ez kiváló lehetőség arra, hogy a termelők széles köre a fenntarthatóság jegyében folytassa tevékenységét.
Kiemelte, egy hektár ültetvényre a kötelező alapvállalásaik után évente 892 eurónak megfelelő forintösszeget kaphatnak a szőlőtermelők, további szabadon választható környezetbarát gyakorlatok alkalmazása esetén ez a támogatási összeg még maximum 133 eurónak megfelelő forintösszeggel növelhető. A program céljai közt szerepel a növényvédő szerek használatának csökkentése, valamint a talajok, a vizek és a biodiverzitás védelme. A kifizetések feltétele a vállalt tevékenységek betartása a teljes kötelezettségvállalási időszak alatt a gazdaság teljes területén - írták.
Feldman Zsolt hozzátette, 2022-2024 között a Vidékfejlesztési Program keretei között működtetett Agrár-környezetgazdálkodási támogatási konstrukcióban közel 37 ezer hektár szőlőültetvénnyel vettek részt a gazdálkodók, amely az 58 ezer hektár hazai termőterülethez viszonyítva rendkívül nagy arány. A hazai árutermelő szőlőültetvények többségét ma már fenntartható módon művelik a gazdálkodók - tették hozzá.
Emlékeztetett, a kertészeti kultúrákhoz kapcsolódóan - melynek része a szőlőágazat is - új ültetvények telepítésére 24,2 milliárd forint igény érkezett be 2024 novemberéig. Feldman Zsolt felhívta a figyelmet egy másik, az ültetvények megújítását szolgáló szerkezetátalakítási támogatási konstrukcióra is, amelynek keretében idén november 30-ig még benyújthatók a támogatási kérelmek. Előnyt élvez, aki az idén megújított borvidéki szerkezetátalakítási tervekhez igazodóan szeretné megújítani szőlőültetvényét. A cél a szőlőtermesztés hatékonyságának növelése - áll a közleményben.
JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Jövő év első felében a Kertészeti üzemek technológiai fejlesztése című felhívás kapcsán eszköz- és gépbeszerzésre, a Mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatása című pályázatban pedig precíziós technológiákra igényelhetnek támogatást a szőlőtermeléssel foglalkozó gazdálkodók, ezek pályázati felhívásai is már készülnek - ismertette az államtitkár a közlemény szerint.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Lakáskampány 2025: ezekre a vagyontárgyakra ne felejtsd el kiterjeszteni a biztosításod
A melléképületeket, a hőszivattyút és a nagyobb üvegfelüteteket is érdemes fedezeti körbe vonni - hívta fel a figyelmet az Allianz Hungária.
-
Dürer Park: Exkluzív lakások a Városliget szomszédságában (x)
A Dürer Park a Városliget és a zuglói villanegyed határán épül, ötvözve a történelmi örökséget a modern építészeti megoldásokkal és a fenntarthatósággal.
-
MVM Edison: Hogyan segítheti egy nagyvállalat a B2B startupokat? (x)
Az első nagy ügyfél megszerzése kulcsfontosságú a startupok számára.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


