Baka Andrást választotta Magyarország új köztársasági elnökévé az Országgyűlés.
Folyik az érvénytelen főpolgármesteri szavazatok újraszámlálása, nagyjából a felénél tartanak, eredményt csak a délutáni bizottsági ülésen fog közölni a Nemzeti Választási Bizottság.
Mint arról beszámoltunk, a Nemzeti Választási Bizottság június 12-én elrendelte a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámolását. A vasárnapi választáson Vitézy Dávid 324 szavazattal kapott kevesebbet és maradt alul Karácsony Gergellyel szemben, felebezett az eredmény ellen újraszámlálást kérve a több mint 24 500 érvénytelen szavazat miatt. Az NVB szerint a választás eredményének megnyugtató megállapítása érdekében indokolt volt elfogadni Vitézy beadványát.
Az I. kerületben nem találtak olyan eredetileg érvénytelen szavazatot, ami végül érvényes lett. Ezzel nagyjából 20-30 perc alatt meg is lettek az első kerülettel a 23-ból.
A Telex tudósítója szerint kerületeket tekintve jelenleg van félúton a szavazatszámlálás. Az NVB egyik tagja azt mondta a lapnak, hogy eredményt csak a délutáni bizottsági ülésen fognak közölni.
Címlapkép: MTI/Krizsán Csaba
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Te mit gondolsz a saját márkás termékekről?
A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. Köszönjük!
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







