Új bekötőút tervezése indul meg Keszthely térségében, emellett főútfelújításokat és három kerékpáros fejlesztést is előkészítenek a Balaton nyugati medencéjében.
Újraszámlálás Budapesten: újabb kerületből érkezett eredmény, ez lett az érvénytelen voksokkal
Az I. kerületben nem találtak olyan eredetileg érvénytelen szavazatot, ami végül érvényes lett.
Az I. kerületben nem találtak olyan eredetileg érvénytelen szavazatot, ami végül érvényes lett. Ezzel nagyjából 20-30 perc alatt meg is lettek az első kerülettel a 23-ból - írja a Telex.
Hozzátették, minden kerületről nem fognak információkat mondani.
Mint arról beszámoltunk, a Nemzeti Választási Bizottság június 12-én elrendelte a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámolását. A vasárnapi választáson Vitézy Dávid 324 szavazattal kapott kevesebbet és maradt alul Karácsony Gergellyel szemben, fellebezett az eredmény ellen újraszámlálást kérve a több mint 24 500 érvénytelen szavazat miatt. Az NVB szerint a választás eredményének megnyugtató megállapítása érdekében indokolt volt elfogadni Vitézy beadványát.
A Választás.hu-n megjelent sajtóközlemény szerint érvénytelennek kell tekinteni azt a szavazólapot, amely
- nincs ellátva a hivatalos bélyegzőlenyomattal;
- a törvényben meghatározottnál több szavazatot tartalmaz; vagy
- nem tartalmaz érvényes szavazatot.
Érvénytelennek számít az a szavazat, amelyet
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- nem érvényesen adtak le (a jelölt vagy lista neve melletti körben nincs két egymást metsző vonal); vagy
- kiesett jelöltre, listára adtak le.
Te mit gondolsz a saját márkás termékekről?
A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. Köszönjük!
Elértük a lélektani határt, falnak ment Budapest: nagyon komoly fordulat előtt a magyar ingatlanárak
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







