Az uniós és piaci forrásokból finanszírozott kezdeményezés célja megfizethető bérlakások és élhető lakókörnyezetek kialakítása. A program már a jövő év elején elindul.
Egy kerületben már újra is számolták a szavazatokat: Vitézy Dávid javára 13, míg Karácsony Gergelynek 2 plusz szavazatot találtak.
A Nemzeti Választási Bizottság szerdán rendelte el az érvénytelen szavazatok újraszámolását. Az RTL információi szerint az egyik budai kerületben már össze is számolták az érvénytelen főpolgármesteri szavazatokat. Úgy tudják, hogy Vitézy Dávid javára 13, míg Karácsony Gergelynek 2 plusz szavazatot találtak.
Karácsony Gergely kezdeményezni fogja a főpolgármester-választás megismétlését. Budapest jelenlegi vezetője szerint az újraszámolás során akár érvényes szavazatokká is nyilváníthatják a korábban érvénytelen voksokat, mert nincsenek megfelelő garanciák.
Te mit gondolsz a saját márkás termékekről?
A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. Köszönjük!
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






