23 °C Budapest
traffic jams in the city, road, rush hour

Szívhatják a fogukat a fővárosi közlekedők: jobb lesz útnak sem indulni a hétvégén

2024. március 12. 20:01

A március 15-i rendezvények és gyűlések miatt jelentős forgalomkorlátozás lesz szombatig a főváros több pontján - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség hivatalos oldalán.

Forgalmirend-változásokra kell számítani március 15-én Budapest I., V., VII., VIII., IX. és XI. kerületében a Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint. A police.hu-n megjelent közlemény szerint szerdán hajnali 3 órától lezárják a Múzeum körút külső sávját a Kálvin tér irányába a Bródy Sándor utca és a Kálvin tér között, valamint az Astoria irányába a Bródy Sándor utca és a Múzeum körút 2. szám között, csütörtökön 0 órától péntek éjfélig pedig lezárják a Pollack Mihály teret - írta a BRFK.

Pénteken hajnali 3 órától délután 16 óráig lezárják a Bródy Sándor utcát a Pollack Mihály tér és a Múzeum körút között, a Múzeum utcát a Szentkirályi utca és a Múzeum körút között, az Üllői utat a Szabó Ervin tér és a Kálvin tér között, a Múzeum körutat a Lónyay utca és az Astoria között és a Kecskeméti utcát a Magyar utca és a Kálvin tér között - közölték.

A BRFK arról is tájékoztatott, hogy pénteken 6 órától szombat hajnali 3 óráig lezárják az Erzsébet hidat, a Szabad sajtó utat és a Kossuth Lajos utcát, 7 órától 14 óráig a Rákóczi utat az Astoria és a Blaha Lujza tér között, 8 órától 21 óráig az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és az Oktogon között, valamint 12 órától 20 óráig a Szabadság hidat. Pénteken délelőtt szakaszosan lezárják a Kossuth Lajos tér - Akadémia utca - József Attila utca - Bajcsy-Zsilinszky út - Deák Ferenc tér - Károly körút - Astoria útvonalat.

Több helyszínen tilos lesz megállni, a BRFK közlése szerint szerdán este 20 órától a Balassi Bálint utcában, csütörtökön a Pilvax közben, csütörtökön és pénteken a Múzeum utca mindkét oldalán a Múzeum körút és a Szentkirályi utca között, valamint a Pollack Mihály tér teljes területén.

Csütörtöktől tilos megállni az Andrássy út mindkét oldalán a Bajcsy-Zsilinszky út és a Hajós utca között, a Széchenyi felső rakparton a Garibaldi utca és a Széchenyi tér között, a Magyar utca mindkét oldalán a Henszlmann Imre utca és a Kecskeméti utca között, a Wesselényi utca páros oldalán a Rumbach Sebestyén utca és a Dohány utca között, a Hunyadi János út mindkét oldalán a Szabó Ilonka utca és a Dísz tér között, valamint a Palota út mindkét oldalán a Várpalota lift és a Tábor utca között - írta a BRFK.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Azt is közölték, hogy a nemzeti ünnep napján tilos lesz megállni a Bródy Sándor utca mindkét oldalán a Múzeum körút és a Szentkirályi utca között, a Puskin utca minkét oldalán a Bródy Sándor utca és a Rákóczi út között, a Szentkirályi utca mindkét oldalán a Rákóczi út és a Múzeum utca között, a Trefort utca mindkét oldalán, a Baross utca mindkét oldalán a Szabó Ervin tér és a Szentkirályi utca között, és az Üllői út mindkét oldalán a Kálvin tér és a Szentkirályi utca között.

Pénteken időlegesen tilos lesz megállni az Apáczai Csere János utca mindkét oldalán a Vigadó előtt és a Deák Ferenc utca mindkét oldalán, este pedig tilos megállni a Balassi Bálint utca páros oldalán a Kossuth tér és a Stollár Béla utca között, valamint a Falk Miksa utca páros oldalán a Szalay utca és a Markó utca között - írta a BRFK.

A BRFK arra kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 7. hétfő
Apollónia
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?