A kormány teljesítette az uniós helyreállítási források lehívásához szükséges valamennyi jogalkotási feltételt és mérföldkövet
Hiába minden, nagy változások jönnek a Balatonnál? A helyiek véleménye nem érdekli a döntéshozót
Leszavazta a balatonvilágosi önkormányzat, hogy a helyieket és a nyaralótulajdonosokat kérdezzék a Club Aliga területén zajló építkezésekről, pedig a projekt az egész település életét, arculatát átrendezi - írja a Népszava. Az Aligai Fürdőegyesület (AFE) Balatonakali példája alapján próbálta elérni, hogy a helyi közösség véleményt mondhasson az aligai nagyberuházásról. Akaliban az északi parti település vezetése október elején kérte meg az állandó lakosokat és a nyaralókat, hogy véleményezzék a tervezett kikötőépítést, s miután a többség elutasította a beruházás ötletét, a kivitelező is visszalépett a projekttől - írja a lap.
"Mivel a település sorsát döntően befolyásolja a Club Aliga át- és beépítése, kezdeményeztük közmeghallgatás összehívását és egy kérdőív kiküldését. Azt szerettük volna, hogy az így született közakarat alapján döntsön a képviselő-testület a beruházás támogatásáról vagy elutasításáról. Össze is állítottuk a kérdőívet, ám miután leszavazták a kezdeményezésünket, most saját erőnkből kellene levezényelni az egész procedúrát, ami nem lesz könnyű, de nem adjuk fel, mert mindenképpen szembesíteni akarjuk a beruházó érdekeit kiszolgáló faluvezetést a helyiek véleményével" – mondta el Bukovszki András, az AFE elnökhelyettese. Az egyesület és a testület harca immár évekre nyúlik vissza.
A kormány szeptemberben módosította azt a kiemelt kormányrendeletet, mely közcélú szállodaépítés helyett már komplex ingatlanfejlesztésre ad engedélyt. Az AFE szerint a módosítás lehetővé teszi a beruházónak a Club Aliga 80 százalékos beépítését és azt, hogy a magasparttal párhuzamosan 18-27 méter magas, 6-7 emeletes luxusapartmanházakat emelhessen.
A helyiek és a nyaralók elveszítenék parti sétányukat is, lezárhatnák előlük a kikötő nagy részét, elvesznének a horgászhelyek, a közparkok, a közutak, tovább csökkenne a strand területe, végleg lezárhatják a magaspartról a Deák utca végétől a tóhoz vezető lépcsősort, s így csak hatalmas kerülővel lehet majd lejutni a Balatonhoz – összességében a település elveszítené jelenlegi partszakaszának cirka 80 százalékát - írták. Az AFE szerint a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánító kormányrendelet intézményét a jogalkotó nem erre hozta létre, ezért az egyesület az Alkotmánybírósághoz fordul.
Kegyetlen igazság derült ki a magyar lakáspiacról: egy élet munkája is kevés lehet a saját otthonhoz
A saját lakás sok magyar számára jóval elérhetetlenebbnek tűnik, mint amit az átlagbérek és a lakásárak egyszerű összevetése alapján gondolnánk.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







