Szalay Bence a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban vallott őszintén arról, hogy több mint tíz évig küzdött súlyos alkoholizmussal.
Elképesztő, mi derült ki a bérlet lakásban lakókról: ezzel sokan nem számolnak, rém egészségtelen
Gyorsabban öregszik az, aki bérelt lakásban él. Sőt, a lakásbérlés hatása a szervezet öregedésére kétszer olyan erős lehet, mint a munkanélküliségé – írja a 24.hu
Egy friss brit tanulmány szerint a lakásbérlés hatása a szervezet öregedésére kétszer olyan erős lehet, mint a munkanélküliségé – közölte az Interesting Engineering. A kutatás során nemcsak a fizikai környezet jellemzőit, mint például a penészesedés vagy a lakás hőmérséklete miatti problémákat vették figyelembe, de megvizsgáltak olyan pszichoszociális aspektusokat is, mint például a magas bérleti díjat vagy a túlzsúfolt élettérből eredő stresszt is.
Az eredményekből pedig kiderült, akik bérelt lakásban laknak, gyorsabban öregednek, és a bérlés szervezetre gyakorolt negatív hatása kétszer akkora, mint a munkanélküliségé. Ezen felül közölték, a gyorsabb biológiai öregedés különösen gyakori volt azoknál, akik elmulasztották a lakbérfizetést, vagy olyan helyen éltek, ahol környezetszennyezésnek, illetve környezeti problémáknak voltak kitéve. Nem meglepő, hogy a kutatás irányítói arra jutottak, a kihívást jelentő lakhatási körülmények a gyorsabb biológiai öregedés révén negatívan befolyásolják az egészséget.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






