A forintnak jó hetei voltak mostanában, de az óvatosság most sem árt: a piacokon már mozgolódás jelei látszanak.
Így spórolnak tízezreket a rezsin az élelmes magyarok: az egyszeri befektetés többszörösen megtérül
Akár épületeik hűtési energiaigényének 33%-át is megspórolhatják nyáron a magyar ingatlantulajdonosok a megfelelő árnyékolók használatával, ám a hazai családi házak 58%-a, a társasházi lakásoknak pedig 56%-a nem, vagy nem megfelelően árnyékolt – derült ki egy kutatásából. A mintegy 1900 fő megkérdezésével készült felmérés adatai szerint 10-ből 6 ingatlantulajdonos 500 ezer forintot költ otthona napfény és hő elleni védelmére, de az energiahatékonyság ezen formájának fontosságát a lakosság csak utólag, a beköltözés után ismeri fel.
A 2023. július 21. és augusztus 13. között végzett online felmérésben a magyar lakosság árnyékolási szokásait és preferenciáit vizsgálta az Atenád Árnyékolástechnikai Kft. Az 1897 fő megkérdezésével készült felmérésben 1445 családi ház és 452 társasházi ingatlan tulajdonosa vett részt. A felmérésből kiderült, hogy a társasházi lakásoknak csupán 44%-a, a családi ház állománynak pedig mindössze 42%-a árnyékolt megfelelően.
Az árnyékolt ingatlanok tekintetben változatos képet mutat az árnyékolástechnikai eszközök használata. A családi házak 87%-át redőnyökkel, 9%-át textilárnyékolókkal, fennmaradó hányadukat pedig leginkább reluxákkal árnyékolják tulajdonosaik, akik minden tizedik házon napellenzőkkel is védekeznek a napfény ellen. A társasházi lakások 86%-át redőnyökkel, 12%-át pedig textilárnyékolókkal árnyékolják lakóik, de olyan háztartások is vannak, amelyek egyáltalán nem, vagy csak függönyökkel védekeznek a nap hatásai ellen.
"Az árnyékolás otthonaink energiahatékonyságában játszott szerepe még nem tudatosult kellően a lakosságban, amit az is mutat, hogy az árnyékolástechnikai eszközök vásárlóinak harmada elsősorban a legolcsóbb ár alapján választja ki otthona e fontos kellékét”– mondta Hélya Endre, az Atenád Árnyékolástechnikai Kft. ügyvezető igazgatója.
„Az olyan korszerű árnyékolástechnikai eszközök használatával ugyanakkor, amelyek nyáron nem engedik be a hőt a lakásba, télen pedig szigetelő légréteget képeznek az ablak és az árnyékoló között, egy családi ház nyári hűtési energiaigényének akár 33%-a, téli fűtési energiaiszükségletének pedig akár 44%-a is megtakarítható
-tette hozzá. Ezt támasztja alá az is, hogy szinte az összes megkérdezett azt tapasztalta, hogy az árnyékolók felszerelését követően otthona belső hőmérséklete átlagosan 5 °C-kal csökkent. Ennek eredményeként mind a családi házak, mind a társasházi lakások tulajdonosainak negyede mintegy ötezer forintot, harmaduk pedig jellemzően öt-tízezer forint közötti összeget takarított meg a nyári hónapok során havonta azzal, hogy az árnyékoló használata révén nem kellett, vagy kevesebbet kellett a légkondicionálót használnia. Az energia megtakarítás mellett további pozitívum, hogy ezzel jelentősen csökkenthető volt a légkondicionálók használatának egészségügyi kockázata is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Annak ellenére, hogy az árnyékolók gyorsan megtérülő befektetésnek tekinthetők, óvatosság jellemzi a lakosságot ezen eszközök vásárlása terén. Erről árulkodik az is, hogy az árnyékolt házak és lakások tulajdonosai közül 10-ből 6 válaszadó kevesebb mint félmillió forint, további 3 tulajdonos fél és egymillió forint, minden tizedik pedig egy-másfél millió forint ráfordítással árnyékolta otthonát. A fejlesztést a megkérdezettek több, mint fele utólag, beköltözés után valósította meg.
A klímavédelem és az energiahatékonyság szempontjából is jó hír ugyanakkor, hogy az otthonukat eddig még nem árnyékoló ingatlantulajdonosok 85%-a tervezi, hogy valamilyen árnyékolástechnikai eszközzel védekezik majd a napfény és a hő ellen. Az árnyékolásban egyáltalán nem gondolkodó szűk kisebbség (15%) szerint azonban az árnyékolástechnikai eszközök túl drágák, a szerencsésebbek otthona előtt pedig fa adja az árnyékot, így ők továbbra sem tervezik a napfény elleni védekezést.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- "A vírus feszegeti a határait" - Kemenesi Gábor aggódik
- Támadás ért egy rabszállító konvojt Franciaországban, két fegyőrt megöltek
- Rusvai Miklós: már Magyarországon is megjelenhetett az új Covid-variáns
- Teljes pályazár az M1-esen Győr felé
- Csodával határos orosz menekülés a felrobbantott autóból
- Börtönre ítélték a nádudvari tragédia okozóját