Karalábé: kis kultúra, nagy lehetőség. Tökéletes belőle a krémleves, ízesebbé teszi a húslevest, lehet tölteni, de akár nyersen is ropogtathatjuk.
Ritkán látott légköri jelenség sújt le az országra: ez a 6 megye kemény zivatart, hideg esőt kaphat a nyakába
Estétől egy délről érkező hidegcsepp hatására kissé nedvesebb, labilisabb levegő érkezik, amely kezdetben elsősorban az Alföldön teremthet kedvezőbb feltételeket zivatarok kialakulásához - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat, hozzátéve: a valószínűbb forgatókönyvek szerint az éjszaka első feléig nem sok helyen fordulnak elő. Szerdán az ország területén szórványosan kell zivatarokra számítani, a délnyugati, illetve az északkeleti tájakon alacsonyabb valószínűséggel várható dörgés, villámlás.
Hat megyében van érvényben elsőfokú riasztás zivatarveszély miatt: Baranyában, Tolnában, Bács-Kiskunban, Csongrád-Csanádban, Jász-Nagykun-Szolnokban és Békésben. Hőség miatt az utóbbi három megyében, illetve Pest és Hajdú-Bihar vármegyékben adtak ki citromsárga riasztást.
Kedden délután alapvetően továbbra is derült, napos idő várható, azonban az Alföldön már gomolyfelhők lehetnek az égen - írja a met.hu. Gyenge záporeső délutánig, késő délutánig legfeljebb egy-egy helyen lehet, majd késő délutántól már növekszik a zápor, zivatar esélye. A Kisalföldön megélénkülhet a délies szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.
Kedden este délkelet felől tovább folytatódik a felhősödés, és többnyire közepesen vagy erősen felhős idő várható. Záporeső, zivatar legnagyobb eséllyel a Szeged-Budapest sáv mentén alakulhat ki, de másutt sem zárható ki teljesen. A légmozgás csak zivatarok környezetében erősödhet meg. A minimum-hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul.
Szerdán a napsütést több-kevesebb gomolyfelhő zavarja, elszórt jelleggel továbbra is lehetnek záporok, zivatarok, de délután már egy kissé kevesebb számban. Zivatarokat kivéve gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







