Nem mindennapi ingatlan került piacra Hevesben: egy vasútállomást kínálnak eladásra, amely később postaként is működött. De a részletek között azért akad néhány komoly megkötés is.
Bár az albérletpiaci főszezon csak pár nap múlva, a ponthatárhirdetéssel indul, mind a keresleti, mind a kínálati oldalon jelentős élénkülés látható. A kereslet április óta 7 százalékkal erősebb a tavalyinál, a kínálat pedig júniusban és júliusban kapott lendületet. Az élénkülésben szerepet játszik az albérletkeringő is. Több ezer bérleti szerződés a következő hetekben, hónapokban jár le és a tulajdonosok az országos és budapesti átlagos lakbérek növekedése miatt emelést terveznek. Erről tájékoztatták a bérlőket, akiknek egy része elkezdett keresni olcsóbb lakást magának.
Általában a felsőoktatási ponthatárok július végi kihirdetése után pörög fel igazán az albérletpiac, az idén azonban már jóval hamarabb elindult az élénkülés az ingatlan.com adatain alapuló legújabb elemzés szerint. Gyakorlatilag április óta fokozatosan erősödik az albérletpiac keresleti és kínálati oldala. A kereslet április óta Budapesten több mint 7 százalékkal nőtt éves összevetésben.
“A friss kínálat ehhez képest kicsit késve, május után kezdett jelentősebben bővülni, júniusban bő 5 százalékkal, július közepéig pedig több mint 7 százalékkal. Jelenleg közel 12 ezer kiadó lakásból válogathatnak a bérlők. Az albérletpiac keresleti-kínálati oldalának tavaszi élénkülése mögött a fokozatos drágulás áll. A KSH-ingatlan.com lakbérindex szerint a lakbérek országosan 15 százalékkal lettek magasabbak tavalyhoz képest.” - mondta az idei trendeket ismertetve Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Beindult az albérletkeringő
Sok bérlőnél a július-augusztus-szeptemberi időszakban esedékes a szerződéses évforduló. A tulajdonosok nagy része pedig megemelné a bérleti díjat, amiről már hónapokkal korábban értesítették a bérlőket. “Akik a megemelt bérleti díjat nem szeretnék vagy nem tudják kifizetni, azok már az albérletpiaci főszezon indulása előtt igyekeznek szebb, jobb vagy olcsóbb bérleményt keresni maguknak. Mivel a kínálat folyamatosan bővül, van is esélyük arra, hogy találjanak ilyet maguknak.” - tette hozzá Balogh László. Az ingatlan.com szakértője szerint a kínálat bővülése a beindult albérletkeringőnek is köszönhető. Az albérletekből kiköltözők miatt ugyanis több ezer lakás szabadul fel a piacon, ahová a tulajdonosok új bérlőket várnak majd.
Az, hogy a ponthatárhirdetés előtt magasabb fordulatszámra kapcsolt az albérletpiac keresleti és kínálati oldala mégsem jelent hátrányt a bérlők számára, mert így még az egyetemisták rohama előtt találhatnak maguknak megfizethetőbb lakást. A tulajdonosok pedig tudják, hogy a következő időszakban érdemes meghirdetni a kiadó lakásokat az ingatlanhirdetési portálokon, mert heteken belül indul az egyetemisták roham az albérletekért. Az élénkülő piacon így a korábbinál magasabb bérleti díjért tudják kiadni a kiürült lakásokat.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







