9 °C Budapest
Háromszázezer zarándokot érkezik ebbe az apró faluba a hétvégén: óriási a tömeg

Háromszázezer zarándokot érkezik ebbe az apró faluba a hétvégén: óriási a tömeg

2023. május 27. 12:04

Mintegy 300 ezer zarándokot várnak a szombaton tartandó hagyományos pünkösdi búcsúba az erdélyi Csíksomlyón - közölték a szervezők szerdán sajtótájékoztatón Csíkszeredában.

A csíksomólyói búcsú a Kárpát-medence legnagyobb vallási eseménye és zarándoklata. Sokan nagyon hosszú utat tesznek meg, hogy jelen lehessenek a Kis- és Nagy-Somlyó közötti hegynyeregben, még Ausztráliából is érkeznek egyéni zarándokok. 

Az idei búcsú jelmondata - "Üdvözlégy, ki szűz lévén templommá lettél!" - Assisi Szent Ferenc egyik imájából származik. Azért választották, mivel idén 800 éve, hogy a ferences rend megkapta a működéséhez az írásos pápai megerősítést. Az alkalomból Massimo Fusarelli OFM, a ferences rend miniszter generálisa is jelen lesz Csíksomlyón, ő lesz a vasárnapi pünkösdi szentmise szónoka.

Novák Katalin is részt vesz a legnagyobb magyar zarándoklaton Csíksomlyón: a köztársasági elnök a papságot és világi vezetőket közrefogó, székelyruhás fiatalok által kifeszített hagyományos kötélkordon jelképes oltalmában érkezett szombaton a szabadtéri Hármashalom-oltár elé, ahol helyi idő szerint fél egykor (Magyarországon 11.30-kor) kezdődött a pünkösdi búcsú hagyományos szentmiséje.

Címlapkép: MTI/Veres Nándor

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem