Komoly vízisport-fejlesztés indul a déli parton: Balatonmáriafürdő új, nemzetközi szintű vitorlásközpontot építene, amely a helyiek és a turisták mellett a profi sportolóknak is új bázist...
Az erős széllökések veszélye miatt több Balaton-környéki járásban a legmagasabb, harmadfokú riasztásokat is kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat hajnalban.
Veszélyjelzésükben azt írták, tovább erősödik az északnyugati szél, amely a nappali órákban egyre inkább északira fordul. Szombaton napközben az országban sok helyen lehet 70 kilométer/óra fölötti széllökés.
Erősen viharos - 90-100 kilométer/órát meghaladó - szélrohamok elsősorban a Dunántúlon, a Duna vonalának környezetében, valamint az északkeleti tájakon - Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben - várhatók. Emellett kiemelten a Dunántúli-középhegységben főként a Bakonyban, a Mecsek környékén és a Balaton térségében 110 kilométer/óra körüli, vagy azt meghaladó lökésekre is lehet számítani.
Ezért Baranya, Fejér, Somogy, Veszprém, Zala Vármegye területére a legmagasabb, harmadfokú (piros) figyelmeztetést adta ki a meteorológiai szolgálat, itt a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 110 kilométer/órát. Az ajkai, balatonalmádi, balatonfüredi, enyingi, fonyódi, keszthelyi, marcali, siófoki, tapolcai, veszprémi és várpalotai járás területén a harmadfokú riasztást is kiadták.
Másodfokú (narancs) figyelmeztetés van érvényben Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas Vármegye területén, itt a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 kilométer/órát. Hozzátették: az időjárási helyzetre tekintettel nőhet a piros fokozattal figyelmeztetett/riasztott területek nagysága.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményében azt írta, a meteorológiai előrejelzések szerint
szombat éjfélig az ország területén több helyen viharos szélre és havas esőre, havazásra kell számítani, emiatt csúszós, jeges utakra, csökkent látótávolságra kell készülni. Azt kérték, mindenki kellő körültekintően közlekedjen a viharos szélben a fák, fasorok, állványzatok közelében.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Azt javasolják, az útra kelőknek, hogy indulás előtt tájékozódjanak az aktuális meteorológiai helyzetről, az útviszonyokról és csak megfelelő műszaki állapotú, a téli időjárási körülményekre felkészített gépkocsival induljanak el. Az autóba tankoljanak a szokásosnál több üzemanyagot és vigyenek magukkal feltöltött mobiltelefont - javasolta a katasztrófavédelem.
Az érvényben lévő meteorológiai riasztásokról a meteorológiai szolgálat oldala, az aktuális útviszonyokról pedig a Magyar Közút információs portálja tájékoztat.
Felhívták a figyelmet arra is, ha valaki bajba jutott autóst, gyalogost lát, hívja a 112-es segélyhívó számot. Ajánlották a katasztrófavédelem mobiltelefonokra ingyenesen letölthető tájékoztató alkalmazása, a VÉSZ használatát.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








