Smiling male technician in blue suit installing photovoltaic blue solar modules with screw. Man electrician panel sun sustainable resources renewable energy source alternative innovation

Sokan buktak bele a napelemes pályázatba: többszörösére emelkedett az önrész összege

2023. február 3. 20:32

38 ezer forintról 900 ezer forintra emelkedett a lakossági napelemes pályázat egyik nyertesének önrésze, amivel nincsenek egyedül. A szakszövetség elnöke szerint a 30-40 százalékos drágulás teljesen indokolt, és jobb híján új ajánlatot kell kérni más cégektől is – számolt be az RTL.

Takács Gábor egyike azoknak, akik korábban támogatást nyertek a lakossági napelempályázaton. A férfi és családja 1,9 millió forintot nyert el, ami mellé 165 ezer pályázatindítási díjat, illetve az energetikai vizsgálatra 30 ezer forintot kellett kifizetnie, ezen felül a szerződésben szó volt az önrészről is. Ez akkor 38 ezer forint volt, ami egy teljesen elfogadható összegnek számít.

A szerződést már több mint egy éve írták alá, de még csak most kaptak üzenetet arról, hogy ha befizetik az önrészt akkor elindulhat a telepítés. Ennek összege azonban drasztikusan megemelkedett azóta.

Nagyon megörültünk, hogy végre eljött az idő. De jött egy link, amire rákattintva tudhattam meg, hogy az önrészem a kialakult gazdasági helyzet miatt hogyan változott: kilencszázhatvan-valahányezer forintra emelkedett. Ami nem annyira elfogadható, úgy gondolom. Finoman szólva

– mondta el a férfi, aki szerint készültek arra, hogy a forint gyengülése és az alapanyagok drágulása miatt többet kell majd fizetniük, azonban ekkora emelésre nem voltak felkészülve. Úgy sem, hogy Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke szerint a 30-40 százalékos drágulás koránt sem ritka a szektorban. Ezt pedig valakinek meg kell fizetnie.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?