Az MVM szakemberei folyamatosan dolgoznak a hétfői ítéletidő után kialakult áramkimaradások helyreállításán.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai szerint a nem lakossági felhasználók által a szabadpiacon vásárolt villamos energia ára 2022. szeptemberében 91 Ft/kWh volt, ami a tavaly szeptemberi 25 Ft/kWh árhoz képest nézve több mint három és félszeres árat jelent. 2021 első felében még átlagosan 22 Ft/kWh volt az ár, majd tavaly ősszel növekedni kezdett és decemberre már elérte a 35 Ft/kWh-t.
A nagy ugrás az árakban azonban az idei év elején történt, ugyanis január-februárban már átlagosan 56 Ft/kWh-t fizettek a cégek a szabadpiacon a villamosenergiáért. Az orosz-ukrán háború kitörése nem változtatott érdemben az árakon, ugyanis az május végéig 60 Ft/kWh alatt maradt. Az ár idén nyáron nőtt meg drasztikusan, ugyanis augusztusban már átlagosan 97 Ft/kWh-t fizettek a cégek az áramért. Ennek oka a gázárak drasztikus emelkedése volt – derül ki a GKI közleményéből.
Nem ugyanolyan mértékben drágult azonban a villamos energia ára a kisebb, illetve a nagyobb felhasználók számára. Az éves szinten 500 MWh-nál kevesebb villamos energiát fogyasztó cégek számára egy kWh 65 Ft-ba, míg a 150 ezer MWh-nál többet fogyasztó cégek számára 141 Ft-ba került szeptemberben.
A szabadpiacon vásárolt áram esetében tehát a piaci logika nem a megszokott módon működött: minél több villamos energiát akart valaki vásárolni, annál többet kellett érte fajlagosan fizetnie.
2022 januárjában a villamos energia ára az 500 MWh-nál kevesebb áramot fogyasztók számára egy év alatt 63%-kal nőtt, míg a 150 ezer MWh-nál többet fogyasztók számára lényegesen nagyobb arányban, 300%-kal. 2022. szeptemberére azonban már a legkisebb fogyasztói csoportba tartozók is 162%-kal fizettek többet a szabadpiacon vásárolt áramért, míg a legnagyobb fogyasztói csoportba tartozók számára a növekedés mértéke 344% volt. A jelentősen magasabb villamos energia árak nem eredményezték a fogyasztási mennyiség érdemi csökkenését, ugyanis az első háromnegyedévben csupán 0,2%-kal lett kisebb a felhasznált szabadpiacon vásárolt (nem lakossági) villamos energia mennyisége a megelőző év azonos időszakához képest.

Bődületesen elszálltak a magyar lakásárak, de ez még csak a kezdet: most jöhet az igazi fekete leves
Az új program célja, hogy enyhítse az elszállt lakásárak hatását, és ismét elérhetővé tegye az otthonteremtést sok család számára.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


