Főszabály szerint minden hónapban a második munkanapon érkezik meg az előző hónapra járó családi pótlék.
Rendkívüli, hétvégi nyitvatartással segítik a kormányablakok a június 30-án lejáró személyazonosító okmányok cseréjét - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára a kormányhivatalok honlapjára vasárnap feltöltött videójában.
Uzsák Katalin azt mondta: május végétől június végéig Budapest és Pest megye valamennyi kormányablaka, vidéken pedig több mint 120 kijelölt kormányablak fogadja az ügyfeleket szombaton és vasárnap 8 és 14 óra között, pünkösdvasárnap kivételével. Ezeken a hétvégéken kizárólag a veszélyhelyzet alatt lejárt személyazonosító igazolvány, vezetői engedély és útlevél cseréjét lehet intézni.
A nyitva tartó kormányablakokról a kormanyablak.hu oldalon tájékozódhatnak - mondta Uzsák Katalin, aki hozzátette: ügyintézéssel és várakozással együtt átlagosan 30-60 perc alatt intézhető el az okmánycsere. A helyettes államtitkár kiemelte: nincs szükség előzetes időpontfoglalásra, akkor is érdemes felkeresni a kormányablakot - akár hétvégén, akár hétköznap -, ha a foglalható időpontok már beteltek.
Fontos tudni, hogy a vezetői engedély meghosszabbítása ügyfélkapun keresztül online is intézhető, amennyiben a háziorvos az orvosi alkalmassági engedélyt kiállította - mondta Uzsák Katalin. Hozzátette: a lejárt forgalmi engedélyek ügyében nem a kormányablakokat, hanem a műszaki vizsgaállomásokat kell felkeresni.
Június 30-án valamennyi, a járványügyi veszélyhelyzet ideje alatt automatikusan meghosszabbított okmány érvényessége lejár. Egyre többen keresik fel a határidő közeledtével a kormányablakokat, ezért bővítik azok kapacitását - indokolta a helyettes államtitkár a hétvégi nyitvatartást. Mint mondta, ennek köszönhetően június végéig akár 500 ezerrel több ügyfelet is tudnak fogadni. Uzsák Katalin arra kérte az embereket, hogy ne halasszák az utolsó pillanatra okmányaik megújítását, mivel azok a mindennapi életben elengedhetetlenül fontosak.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Vasvári Tamás, MTI/MTVA
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







