A téglalakások átlagos árszintje is emelkedett, miközben a használt házak iránt Budapesten visszafogottabb volt kereslet.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) összefogást indított az Ukrajnában dúló háború elől menekülők megsegítésére, a szakma és az érdekképviseletek bevonásával felméri a budapesti és a főváros közelében elérhető szabad szállodai és magánszállás-kapacitásokat, és továbbítja az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak - közölte a kamara csütörtökön az MTI-vel.
Nagy Elek, a BKIK elnöke a közleményben hangsúlyozta, gyakorlati segítségnyújtással, összefogással szeretnék szolidaritásukat kifejezni az ukrán emberekkel. A közlemény szerint a BKIK önkéntes tagságába tartozó két budapesti szállodában már tartózkodnak kárpátaljai fiatalok.
Ismertetik, hogy a BKIK először önkéntes tagjait, és 150 ezer regisztrált budapesti vállalkozást keres meg, valamint felveszi a kapcsolatot a szállásadással foglalkozó cégeket összefogó szakmai szervezetekkel. A kamara emellett várja további, segíteni képes, szabad szálláskapacitással rendelkező budapesti cégek jelentkezését is a szolidaritas@bkik.hu email címen kontaktszemély, cégnév, a szállás helyszíne és a kapacitás megjelölésével - írja a BKIK közleményében.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







