Budapest turisztikai vonzerejét elsősorban a város épített öröksége, kulturális kínálata és gasztronómiája határozza meg, nem pedig a prémium kategóriás üzletek száma.
Bár az év bíztatóan indult, talán kevesen voltak, akik januárban kétszámjegyű ingatlanpiaci növekedést mertek volna jósolni 2021-re. A NAV első három negyedéves adatait feldolgozó legfrissebb OTP Lakóingatlan Értéktérkép éves szinten azonban már a forgalom és az átlagárak 10-15 százalékos emelkedését prognosztizálja idénre. A területi eltérések ugyanakkor jelentősek, sőt esetenként meglepőek. Az OTP Ingatlanpont szakértője a lakáspiaci árváltozás és az aktuális árszint legjeit vizsgálja.
Úgy tűnik, a hazai ingatlanpiac viszonylag gyorsan kiheverte a koronavírus-járvány hatásait és az évek óta előrevetített visszaesés is elmaradt. 2020 első három negyedévével összehasonlítva az idei év első kilenc hónapjában újra kétszámjegyű, országos átlagban 15,9 százalékos (az eladott ingatlanok összetételét figyelembe véve – azaz, hogy idén a csekély áremelkedésű Budapest a tavalyinál nagyobb szeletet hasított ki az összforgalomból – 11 százalékos) áremelkedést regisztráltak. Abban, hogy a lakáspiac ismét szárnyra tudott kapni, döntő szerepet játszott az állami támogatások hatására megnövekvő kereslet és ezzel együtt az árak emelkedése.
Akár háromszoros is lehet a különbség
A héten megjelent OTP Lakóingatlan Értéktérkép 2021/21 adatai alapján, a tavalyi azonos időszakkal összevetve, minden megyében növekedett az eladott lakóingatlanok átlagára 2021 első kilenc hónapjában, ugyanakkor egy év alatt jelentősen változott a rangsor.
Míg tavaly Somogy, Tolna és Veszprém megyében emelkedtek 15-33 százalék között az eladott lakóingatlanok átlagárai, addig idén Tolna megye szerezte meg az elsőséget 38 százalékos árnövekedéssel, Nógrád és Zala pedig 25 és 21 százalékos emelkedést könyvelhettek el. Idén a tavalyi hatodik helyezett Békés megye a sereghajtó 4 százalékos áremelkedéssel, Baranya és Bács-Kiskun megyében, illetve Budapesten szintén csupán 4-5 százalékos növekedés mutatható ki.
A megyék árváltozásait vizsgálva 2021-ben is jellemző a korábbi évek trendje, elsősorban az olcsóbb megyék drágultak nagyobb mértékben. Tolna megye esetében érdemes figyelembe venni, hogy helyi viszonyok között nagyobb lakásprojektek indultak három városban is, ezek hatása egyértelműen megfigyelhető az eladott lakások átlagárának változásában
– mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
Az eladott ingatlanok országos átlagára a főváros nélkül 331 ezer, míg Budapestet is beleszámítva 468 ezer forint volt négyzetméterenként. 678 ezer Ft/m2 árral természetesen továbbra is Budapest vezeti az átlagár ranglistát, míg a 19 megyénk közül Somogy bizonyult a legdrágábbnak; akik itt kerestek lakást, azok átlagosan 457 ezer Ft/m2 árral találkozhattak. A tavalyi évhez hasonlóan, mondhatni hagyományosan, a legolcsóbb megye ismét Nógrád, 137 ezer Ft/m2 átlagárral, egyedüliként a 200 ezres szint alatt.
A megyeszékhelyek közül ugyanakkor egyedül Nógrád legnagyobb városában, Salgótarjában emelkedett harminc százalék felett az átlagár (32%), a második helyezett és egyben a legdrágább megyeszékhely Debrecen, ahol 16 százalékos emelkedéssel az átlagos négyzetméterár elérte a 488 ezer forintot.
Továbbra is Salgótarján a legolcsóbb nagyvárosunk, ahol idén több mint harmadával, két és fél év alatt azonban 84 százalékkal emelkedett a lakóingatlanok átlagára, elérve a 165 ezer Ft/m2-t. A nógrádi megyeszékhelynél közel háromszor drágább Debrecen elsősége az árversenyben évek óta megkérdőjelezhetetlen, Győr és Székesfehérvár pedig idén ugyancsak átlépte a 450 ezer forintos szintet
– tette hozzá az elemző.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Talán nem meglepő, hogy a legdrágább vidéki térségek idén a Siófoki és Balatonfüredi járások, mindkettő 739 ezer Ft/m2 átlagos árral. Összehasonlításként, tavaly a legdrágább balatoni járások átlagára még 600-650 ezer forint között volt.
A fővárosban a helyzet majdnem változatlan
Budapesten is folytatódik az a több éves tendencia, hogy olcsóbb területek, jellemzően a pesti peremkerületek ára növekedik jelentősebb mértékben, az egyetlen kivétel idén az I. kerület, ami egyben a legnagyobb, 17 százalékos áremelkedést is elkönyvelhette egy év alatt. A budai prémium kerületet a XVIII., XIX., XVI., XVII. és IV. kerületek követik 12-14 százalékos növekedéssel.
A fővárosi árrangsort idén is az V. kerület vezeti, de míg tavaly még hatszámjegyű volt itt az átlagár, addig mára Belváros-Lipótváros tizennégyezer forinttal, elsőként átlépte az egymilliós négyzetméterárat.
902 ezer forintos átlagárral a tavalyi harmadik helyezett I. kerület lépett a dobogó második fokára, megelőzve a II. és XII. kerületeket. Idén a legolcsóbb kerületek a XX. és XXI., 448-459 ezer forintos átlagos négyzetméterárral. (A hagyományosan legolcsóbb XXIII. kerület adathiány miatt hiányzik az elemzésből.)
Irányítószám-körzetek szintjén vizsgálva az árváltozást, idén 25 százalékkal drágult, és ezzel élen áll a fővárosban a viszonylag csekély forgalmú 1013-es körzet (az I. kerületi Tabán és Krisztinaváros egy része). A tavalyihoz hasonlóan idén is öt jellemzően kis forgalmú körzetben lépte át az egymilliós szintet az átlagos négyzetméterár. 2021-ben a 1052-es körzet (Belváros északi része) bizonyult a legdrágábbnak, 1,21 millió Ft/m2-es átlagárral.
Az ingatlanok reálára immár 8 éve növekszik és továbbra sem látszik olyan kockázati tényező, ami 2022 végéig biztosan fordulatot hozhatna a piacon. Akit a túl hosszúnak vélt drágulási periódus tart vissza a vásárlástól, annak megnyugtató példa lehet, hogy akár csak három éve is, az akkor már ötödik éve tartó áremelkedés után Pest perem kerületeiben nyélbe ütött lakásvásárlással mára átlagosan 40 százalékos, tatabányai vagy miskolci befektetéssel 60 százalékos, netán salgótarjáni vásárlással 80 százalékos nyereséget lehetett elkönyvelni. A pillanatnyi árszintet tehát csak historikus távlatból visszatekintve tudjuk igazán helyén értékelni. Mindenesetre a megváltozott vásárlói preferenciák, a járvány következtében felértékelődött lakhatás minősége, a kedvező hitellehetőségek és az inflációs félelmek hatására a forgalom bővülésére számíthatunk, és a két évvel ezelőtti szintet megközelítve az adásvételek száma 2021-ben elérheti a 155 ezret
– zárta gondolatait Valkó Dávid.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








