13 °C Budapest
Red hot coals for barbecuing kababs for Ramadan festivities

Mit sem ér a rezsicsökkentés: ezeknek a magyaroknak 30-40 százalékkal drágult a fűtés, a gáz

2021. október 23. 13:04

Jócskán megdrágult a fűtés, főzés azoknak, akik a hatósági áras vezetékes gáz, vagy villany helyett más alternatívákat kénytelenek használni. Mint kiderült, kevesebb mint 5 év alatt majdnem 40 százalékot drágult a tűzifa, és a gázpallackért is jócskán többet kell fizetni most, mint 2017. legelején.

Magyarországon a vezetékes gáz, a fűtés, a víz és az áram (összességében rezsi) évek óta hatósági áras, tehát hiába drágul szinte minden hazánkban, legalább a rezsiárak állandóak. Azonban ezt nem minden magyar élvezheti, hiszen rengeteg nyaralóövezetben, vagy külterületi ingatlanon nincs például bevezetvea gáz, így nekik más módon kell megoldaniuk a fűtést, főzést.

Itt jönnek a képbe a gázpalackok, illetve fűtés tekintetében a tűzifa és a brikett. Ezekre viszont nem vonatkoznak a hatósági árak, így pedig a drágulás sem kerülte el őket. Most a KSH adatai alapján megnéztük, mennyit drágult 2017 óta a PB gázpalack, egy mázsa brikett, illetbe egy mázsa tűzifa.

Mint kiderült, brutálisan megdrágult a fűtés és a főzés annak, aki jobb híján a fenti energiahordozókar rendszeresítette. Egy mázsa tűzifa például 2017. januárjában 3160 forint volt, idén szeptemberben pedig 4370-et kellett érte fizetni, ami 38,3 százalékos drágulást jelent majdnem 5 év alatt.

A 11,5 kilós gázpalack ára is jócskán emelkedett: míg 2017. legelején 4020 forintot kértek érte, most szeptemberre ez 5150-re emelkedett. Tehát a gázpalack ára a vizsgált intervallumban 28,1 százalékkal emelkedett.

Még az úszta meg a legjobban, aki brikettet használ fűtésre, ez 7570 forintba került még 2017-ben, mostanra viszont 8940 forintért lehet venni egy mázsányit. Ez 181 százalékos áremelkedést jelent kevesebb mint öt év leforgása alatt.

Így vernek át a tűzifanepperek

Ráadásul nem elég, hogy megdrágultak a tüzelők, sokan még át is verik a gyanútlan vásárlókat. A dörzsölt fanepperek számos módszert alkalmaznak. Tipikus eset például, amikor a hirdetésre jelentkezve a megrendelést egy kedves női hang nyugtázza, ami azt erősíti a vevőben, hogy jutányos üzletet köt. A szállítmány megérkeztekor viszont az olcsón kínált, jó minőségű, száraz tűzifa helyett a fizetendő mennyiségnél általában már látványra is gyanúsan kevés, más fajtájú vagy nemritkán nedves fa érkezik, ami csak lepakolás után derül ki, ám a fuvarosok azt állítják, ők csak szállítanak, nincs közük a termékhez, a vevő reklamáljon közvetlenül az eladónál, rosszabb esetben fenyegetően lépnek fel, amitől elmegy a vevő kedve a reklamációtól.

Pedig a megfelelő engedélyekkel rendelkező, jogkövető faárus a lerakodás előtt megmutatja a terméket, és engedi, hogy azt ellenőrzésként lemérje a fogyasztó, ám az ilyen átverésgyanús esetekben általában a vevő hiába fut a pénze után. A Nébih azt tanácsolja:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Eleve olyan számlaképes értékesítőtől szabad vásárolni, aki hiteles szállítójegyet és tűzifavásárlási tájékoztatót, hatósági nyilvántartási adatokat is felmutat. De nem mindegy például az sem, hogy súly- vagy térfogat-áron vesszük a tüzelőanyagot, a kereskedők ugyanis gyakran trükköznek azzal, hogy a kilóáron mért fát (vagy szenet) vizesen adják, ezáltal jóval többet fizethetünk, és az áru fűtőértéke is jelentősen csökken.

A csalások, csúsztatások között talán még a legenyhébb verzió, hogy a kereskedő a legfrissebb, legnedvesebb fáját adja súly szerint. A súlyméréssel eleve sokan trükköznek, tudva, hogy házhoz szállítás esetén a vevő úgysem tud ellenőrizni. Előfordul, hogy az árat köbméter helyett erdei űrméterben fejezik ki a kedvezőbb ár látszatáért, vagy ömlesztett űrméterrel számolnak, miközben köbméterről beszélnek.

Néha még a fafajjal is becsapják a tájékozatlan vevőket: ha a tölgy helyett égert vagy juhart adnak el, csak nyernek rajta, míg a vásárló kevesebb fűtőértéket kap a pénzéért. A durvább esetek közé tartozik az adócsalás (konkrétan a számla nélkül eladott fa), de a lopott anyag eladása is. Utóbbi esetben a rendőrség a fát kártérítés nélkül lefoglalhatja, a vevő ellen pedig orgazdaság miatt eljárás indulhat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 16. péntek
Mózes, Botond
20. hét
Május 16.
A fény világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem