6 °C Budapest

Íme a hagyományos húsvéti kalács receptje és más ünnepi finomságok

2021. március 26. 08:15

A kalács nem csupán egy finomság a sok péksütemény közül, hanem igazi rangot ad a háziasszonynak, ha elkészíti. Határtalan kreativitással, szépérzékkel, mandulával, mákkal szórva a hármas-négyes-hatos fonásokat variálva díszíthetjük a kalácsokat. A lényege azonban, hogy kívül fényes és ropogós, belül pedig foszlós és puha legyen.

A kalácsot a kenyér különleges változataként tartották számon a paraszt konyhában, de már több száz éve annak is, hogy hagyománnyá vált - írja a HelloVidék. A kemence alján sütötték nagy méretben, kovásszal, ráadásul kerek formában. Az 1900 - as évek végétől kezdett az élesztő elterjedni, arra pedig már korábban rájöttek, hogy a zsiradék sokkal tovább tartja puhán, finoman a tésztaételeket, ezért zsírral gyúrták be. Ez az oka annak is, hogy megjelentek a kisebb méretű, finom pékáruk, hiszen a zsiradéknak köszönhetően azok sem száradtak ki olyan hamar. Jóval később változott ez vajra, olajra, tejszínre.

Mi nem maradhat le az asztalról húsvétkor?

Elsősorban a kalács. A kalács az, ami mindennek lehet az alapja. Önmagában is isteni, majd vajjal, lekvárral még jobb, de nálunk erre szokás tenni a sonkát, tormát, sajtot és egy kis savanyúságot is. Isteni kombináció az édeskés alap a sóssal, amiből nem lehet eleget készíteni.

Nem maradhatnak el a látványos piték körformában, egy kis sós sütemény, ez esetben a medvehagymás pogácsa, valamint a házi sonka mellé a házi sajt. A friss tormát a férfiak reszelik, így az év e napján láthatjuk őket könnyezni - mondhatni, ez is egy húsvéti látványosság. Természetesen a kencék, a főtt tojások, a szalámi és francia saláták még tovább díszíthetik az asztalt, de határt itt is csak a saját fantáziánk szabhat!

Az igazi húsvéti kalács, a medvehagymás pogácsa, a mákkal készült almáspite és a házi sajt, valamint torma receptekért kattint ide!

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Címlapkép: HelloVidék

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem