13 °C Budapest

1 millió magyar az óraátállítás igazi vesztese: keményen szívhatják a fogukat

2019. november 3. 13:02

A magyar lakosság európai szinten is kimagaslóan elégedetlen otthona természetes megvilágítottságától. Hazánkban ugyanis közel 1 millió ember vallotta azt, hogy lakása, háza nagyon sötét, már annyira, hogy az rendesen gondot okoz a háztartás életében. Ez a rengeteg ember most még inkább átkozhatja a múlt heti óraátállítást, hiszen délutánonként immáron egy órával korábban sötétedik. Mi lesz így itt jövőre, amikor is dönteni kell a téli vagy nyári időszámítás között?

2018-ban átlagosan az EU-s lakosok 5,1 százaléka vallotta azt, hogy az az otthona nem elég világos, ami azt jelenti, hogy a lakás/ház túl sötétnek tűnik és hogy ez valós problémát jelent a háztartás számára. Lakóhelyük világosságával egyébként a máltaiak voltuk a legelnegédetlenebbek, az ottani lakosok 11,1 százaléka gondolta úgy, hogy az otthoni sötétség rendkívül zavarja a mindennapokat. A második legelégedetlenebb nemzet Portugália volt 10 százalékkal, akiket a dobogó harmadik fokán

Magyarország követett 8,6 százalékkal.

Mindez azt jelenti, hogy a magyar lakosság majd 10 százaléka, azaz közel 1 millió ember vélte úgy 2018-ban, hogy a lakóhelye annyira sötét, hogy az már konkrétan problémát jelent a háztartás mindennapjait illetően. 

Ahogy az a statisztikákon látszik, az környező országok közül minden szomszédunk mögöttünk szerepelt az elégedetlenségi listán. Az is látványos, hogy az EU-s átlagot több mint 3 százalékkal verjük, de például a legelégedettebb olaszokhoz képest arányaiban majdnem háromszor annyi magyar ember elégedetlen otthona világosságával. 

A nagy vesztesek

A statisztikákból kiderül, hogy az európai átlaghoz képest a magyar lakosok kiugróan elégedetlenek lakóhelyük világosságával. Nem is csoda, hogy rengeteg honfitársunk egy emberként gyűlöli az óraátállítás intézményét, és még többeknek egyenesen a téli időszámítás van a begyében.

Az október 27-i óraátállításra időzített összegző cikkünkből kiderült ugyanis, hogy 2020-ban egyszer és mindenkorra eltörölhetik az óraátállítást az Európai Unióban. Arról azonban koránt sincs konszenzus, hogy az országok, akiknek saját hatáskörül eldönteni, melyik időszámítást választják, melyik mellett fognak végül voksolni. Amit ugyanis eddig tudni azaz, hogy:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • 2021-re várhatóan eltörlik az Európai Unióban az óraátállítást, de ez egy évvel kitolódhat, hogyha a tagállamok nem tudnak egy viszonylag egységes rendszerben megállapodni (közös piacok védelme);
  • A politikacsinálókat valószínűleg nem érdekli, hogy a nyári vagy téli időszámítás lesz a befutó, csak legyen nagyjából egységes a választás;
  • Az alvástudomány egyöntetűen a téli időszámítás mellett teszi le a voksát, ez ugyanis sokkal közelebb áll az ember természetes biológiai órájához, ráadásul a korán kelők biztosan nagyon örülnének annak, hogy nyáron már 04:00 előtt világos lenne;
  • Sokan (a Pénzcentrum szavazása szerint rengetegen) vannak azonban azok, akik inkább a nyári időszámításra szavaznának, mondván nyáron jó sokáig legyen világos, és mindezért cserébe benyelnék azt is, hogy 4-5 hónapon keresztül reggel hét előtt nem igen látnánk a nap fényét, de legalább délután, a munka után tovább lenne világos.

A kutya jelen esetben a felsorolás utolsó pontjában van elásva. Nem csoda ugyanis, hogy rengeteg magyar ki nem állhatja a téli időszámítást, hiszen az európai statisztikák szerint hazánkban eleve kiugróan magas azoknak a lakosoknak az aránya, akik szenvednek lakóhelyük sötétségétől. Mindebből pedig az is következik, hogy hazánk teljes lakosságához (kb. 9,7 millió) viszonyítva

ez a 834 000 ember a legnagyobb vesztese a múlt heti téli időszámításra való átállásnak.

Hiszen nekik nem elég, hogy alapból sem elégedettek lakásuk, házuk természetes fényellátottságával, múlt hét vasárnaptól már nem 18:00-kor sötétedik, hanem 17:00-tól, és ez egyre csak rosszabb lesz, minél jobban csúszunk bele a télbe. Azt tehát egyelőre még nem tudjuk, hogyha Magyarország dönt, melyik időszámítási rendszerbe fog csatlakozni, de az bizonyos, hogy hazánkban van egy, európai szinten is kiugró keménymag, amelyik biztosan élből elutasítani a téli időszámítást.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem