A Milan és az Inter új stadionjukkal jelentősen növelnék meccsnapi bevételeiket, és erre jó esélyük is lenne, amikor majd megépül az új aréna
Az előző évhez képest hazánkban 3,4 százalékkal több építési engedélyt adtak ki. Az Eurostat héten közzétett, 2019. II. negyedévére vonatkozó statisztikái szerint, ezzel az eredménnyel Magyarország jelenleg a középmezőny elején helyezkedik el, a vizsgált 28 ország között a tízedik helyen állunk - közölte egy gyorselemzés.
Hatalmas széthúzást mutat az Eurostat legfrissebb adatai alapján a lakásépítési engedélyek számának változását tekintve az európai mezőny: az előző év azonos időszakához képest Cipruson 68 százalékkal több építési engedélyt adtak ki, de Horvátországban, Írországban és Görögországban is meghaladja a növekmény a 25 százalékot. Ha viszont a lista másik végét nézzük, Törökországban közel 80 százalékos a visszaesés, ám Montenegróban, Dániában és Észak-Macedóniában is több mint 25 százalékos csökkenés látható.
A kiadott építési engedélyek száma, pláne egy kisebb országban - akár negyedévről-negyedévre -, nagyon hektikusan változhat, így messzemenő következtetéseket nem célszerű levonni a pillanatnyi statisztikákból. Az azonban jelzésértékű lehet, hogy a 28 országból jelenleg 17 esetében negatív előjelű az éves változás, míg két évvel ezelőtt ez csak hat országban volt így, a többinél pedig nőtt a lakásépítési kedv. Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint hazánkban jelenleg kettős folyamat figyelhető meg: "egyre inkább nő az egyszerű bejelentéssel, többnyire családi házakra, vagy ezek bővítésére kért építési engedélyek száma - és az összes engedélyen belüli részaránya -, szemben az értékesítésre szánt, túlnyomóan társasházi építésekkel szemben. Ennek alapja egyrészt, hogy a társasházi építkezéseket 2020-tól a jelenlegi 5 helyett 27 százalékos áfa terheli, ha a beruházás nem rendelkezett építései engedéllyel tavaly november 1-én.
Ez óhatatlanul fékezi a beruházói aktivitást, így például már jövőre megfeleződhet a fővárosban épülő társasházi lakások száma. Ahol kitarthat, sőt tovább erősödhet a lendület, azok az olcsóbb, kisebb települések, ahol jellemzően a családi házas építkezések és bővítések zajlanak." Ezeket a folyamatokat a most nyáron bevezetett, Falusi CSOK támogatás csak tovább erősítheti.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








