13 °C Budapest

Lebuktatták a lakásdémont: ez veri fel durván a bérleti díjakat

2019. március 26. 20:01

Két és fél év alatt a fővárosi lakáshotelek kínálata 67 százalékkal, míg a magánszemélyek által hosszú távra kiadó lakások száma 6 százalékkal nőtt. Egy 50 négyzetméteres lakás esetében a legnagyobb - 10-27 százalékos - prémiumot az V., I. és VI. kerületi négyzetméteres lakásoknál kell fizetni a budapesti átlagos bérleti díjhoz képest.

Továbbra is erős hatást gyakorol a fővárosi albérletpiacra a rövid távú lakáskiadás, annak ellenére, hogy jelentősen megnőtt a lakáshotelek kínálata - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely az idegenforgalom tavaszi fellendülése miatt azt nézte meg, hogy az egyik legnagyobb lakáshotel-közvetítő - az Airbnb - adatai alapján hogyan változott a piac az elmúlt 2,5 évben és az egyes kerületekben mennyivel kell többet vagy kevesebbet fizetni egy-egy 50 négyzetméteres lakásért a budapesti átlagos bérleti díjhoz képest. 

Hol vannak a lakáshotelek?

Látványosan nőtt a budapesti lakáshotelek száma 2016 novemberéhez képest. Akkor 6300 lakást kínált az Airbnb, idén márciusban már több mint 10 ezret, ami közel 70 százalékos növekedésnek felel meg - mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Ezzel párhuzamosan a magánszemélyek által hosszú távra hirdetett 6,5 százalékkal 3200 fölé nőtt, míg a teljes fővárosi albérletkínálat több mint 8800 ingatlanból áll. A legtöbb lakáshotel a VII. kerületben található, ott 3 ezer lakást kínálnak rövid távú kiadásra.

Felújítanád a lakást? Olcsó hitelekért keresd fel kalkulátorunkat!

A második a VI. kerület 2165 lakással, a harmadik pedig az V. kerület közel 2 ezer lakással. Ezt egyben azt is jelenti, hogy az V., VI. és VII. kerület adja a lakáshotel-kínálat 67 százalékát. A népszerűbb lakáshoteles városrészek közé sorolható még a belvároshoz szintén közel eső VIII., IX. és XIII. kerület, ezekben összesen több mint 2 ezer ingatlant kínálnak lakáshotelként. 

Airbnb-hatás, bérleti díjak, prémiumok

“Az Airbnb-hatás az V. kerületben a legerősebb. Ebben a kerületben egy 50 négyzetméteres lakás átlagos bérleti díjat 202 ezer forint, ez közel 30 százalékkal haladja meg a hasonló méretű budapesti lakások 159 ezer forintos budapesti átlagát." - fogalmazott a szakember.   Az I. kerületi ingatlanoknál 24 százalékos volt a prémium, ami 200 ezer forint közeli átlagos bérleti díjat jelentett. A lakáshotelek piacán a legnagyobb kínálatot felmutató kerületek közül a VI. kerületi kiadó lakásoknál 10 százalékos a többlet, azaz a bérleti díj megközelítette a 178 ezer forintot. A VII. kerületi 167 ezer forintos átlag pedig 5 százalékos prémiumot tartalmaz a fővárosi átlaghoz képest. A három legolcsóbb városrész a XVII., a XX. és a XXIII. kerület, az itteni 50 négyzetméteres kiadó lakásoknál a bérleti díj 109-125 ezer forint, ez 20-30 százalékkal marad el a budapesti átlagtól.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Elköltöznél, de nincs pénzed kaucióra? Használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

Balogh László azt mondta, hogy a belvárosi bérleti díjak szinte mindig is magasabbak voltak a fővárosi átlagnál, viszont ez az prémium a rövid távú lakáskiadás megjelenése óta emelkedett. 2010-ben - a lakáshotelek elterjedése előtt - mindössze 2-10 százalékkal kellett többet fizetni a legnépszerűbb kerületekben egy-egy kiadó lakásért a fővárosi átlaghoz képest. A jelenleg mért 10-27 százalékos felár pedig azt jelenti, hogy bár a lakáshotelek jelentős hatással vannak a budapesti albérletárakra, ez leginkább csak a belvárosi kerületekben okozott drágulást. Az adatok alapján egy 50 négyzetméteres lakás bérleti díját havonta átlagosan 13-27 ezer forinttal drágította a rövid távú kiadás a belső kerületekben. A lakáshotelek térnyerését azonban korlátozhatja, hogy a belvárosi kerületek önkormányzatai folyamatosan szigorítják a lakáshotelek működtetésére vonatkozó szabályokat.

Finanszírozást keresel? A Pénzcentrum lakáshitel kalkulátorával a magyar bankok lakossági hiteltermékeit hasonlíthatod össze, legyen szó lakásvásárlásról, építkezésről, felújításról, vagy épp szabad felhasználású jelzáloghitelről. Találd meg Te is a számodra legjobb konstrukciót!

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem