13 °C Budapest

Magasak az albérletárak? Mutatjuk, hova menekülhetsz előlük

2018. november 19. 12:00

Még mindig olcsóbban lehet lakást vagy házat bérelni Budapest agglomerációjában, mint a központi kerületekben, de a különbség immár csökken. Egyre nagyobb a kereslet ugyanis a fővároshoz közeli, jó közlekedésű településeken - derül ki az Otthontérkép.hu friss összefoglalójából.

Általában jobb feltételekkel bérelhet valaki lakást vagy családi házat az agglomerációban, ha vállalja az ingázást. A lakásbérlet idén ősszel a budapesti Belvároshoz képest átlagosan 70-80, a külső kerületekhez viszonyítva 20-30 százalékkal kerül kevesebbe az Otthontérkép által vizsgált 15 agglomerációs településen. A családi házaknál a főváros külső budai és pesti körzeteit vetették össze a szomszédos agglomerációs városokkal. Itt azt tapasztalták, hogy kisebb a különbség, mint a lakások esetében, mert a cégek növekvő arányban keresik a cégközpontnak vagy vezetőik számára alkalmas ilyen bérleményeket, s ez felhajtotta az árakat.

Az agglomerációs bérleti piacon a beáramlás miatt is növekszik a kereslet. Ezt alátámasztja a KSH november elején közzé tett jelentése is, miszerint Pest megye vándorlási egyenlege a 2000-es évek elején, illetve közepén tapasztalt nagy költözési hullám 2010 körüli lassulását követően ismét meredeken növekvő tendenciát mutat, és már a leginkább nyereséges időszak szintjét közelíti. Vagyis folyamatosan híznak az agglomerációs települések, természetesen nem azonos ütemben, de immár trendszerűen.

Egyrészt folytatódik, sőt erősödőben van a Budapestről való kivándorlás, másrészt a keleti-délkeleti országrészekből a főváros közelébe áramlás. Előbbi az elviselhetetlenül magas árak és a zsúfoltság miatt tapasztalható, utóbbi mögött az áll, hogy sokkal jobbak a munkalehetőségek a hátrahagyott országrészekhez képest. A bérleti kínálat azonban nem tart lépést ezzel, a viszonylag kevés lakás gyorsan elkel, ha jó a közlekedés az általában fővárosi munkahelyhez és jó az ellátás is

. - érzékeltette a trendeket Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője.

A szakértő szerint a bérleti piac további aktivizálódása várható. Felgyorsulhat ugyanis a kisebb (4-8 lakás) társasházak bérbeadási célú építése és egyes új lakóparkokban a családi házak megjelenése a kínált bérlemények között. Egy-két településen (például Gyál, Vecsés) már kialakítottak olyan épületeket, ahol kifejezetten átmeneti bérleményeket kínálnak jó felszereltséggel. A folyamatos betelepülés miatt Szigetszentmiklóson és Dunakeszin is várható ilyen jellegű változás.

Az elmúlt három évben a legtöbb kiadó lakást vagy házat a környező nyugati és délnyugati agglomerációs városokban jegyezték fel a portál kutatása szerint. Érd, Budaörs vezeti a sort, ezekben a városokban eleve fejlettebb ez a piac, mint más fővárosközeli településeken. Mivel viszonylag nagy a választék, az árak már kissé csökkentek is az elmúlt három évben. A vizsgált időszakban leggyorsabban Gyálon nőttek a bérleti díjak: csaknem kétszer annyit kérnek egy átlagos méretű házért, mint 2016 elején, körülbelül 140-160 ezer forintot havonta.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Figyelemre méltó, hogy a bérleti piac két széle az igazán aktív: sokan keresik a 40-50 négyzetméteres lakásokat, valamint a 200 négyzetméternél nagyobb házakat, házrészeket. A nagyobb területű ingatlanokat többgyerekes vagy összeköltöző családok, valamint vállalkozások szemelik ki.

Természetesen az is megfigyelhető, hogy az átlagosan egy-másfél éves bérleti időszak után, ha megbarátkoztak a környezettel az érintettek, akkor tartós megoldásra törekszenek, vagyis vásárolni szeretnének - tette hozzá Mester Nándor. Ezt még mindig olcsóbban tehetik, mintha a népszerű fővárosi belső kerületekben vagy a kinézett agglomerációs településsel szomszédos külső budapesti kerületben próbálkoznának.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom