Lassult az ingatlanpiac a tavalyi kiugró kereslethez képest, a vásárlók pedig egyre megfontoltabban döntenek, és érzékenyebbek az árakra.
Azt hitték, hogy 1,8 millió kéményt kell ellenőrizniük, ehhez képest már több százezer olyan kéményt találtak, amelyeknek a létezéséről eddig mit sem sejtettek.
A legtöbb településen már decemberben ellenőrizték a kéményeket a katasztrófavédelem kéményseprői. Tíz megyében viszont januárban kerül sor a munkálatokra - írja a Hvg.hu, hozzátéve, hogy nincs könnyű dolga a kéménysperőknek, ugyanis sokkal több kéményt kell ellenőrizniük, mint amennyivel terveztek.
Korábban ugyanis úgy számoltak, körülbelül 1,8 millió kéményt kell átnézniük, valójában már a kétmilliót is meghaladta azoknak a kéményeknek a száma, amelyeket a kéményseprők eddig megvizsgáltak és kitisztítottak. Elmondáuk szerint százezres nagyságrendben vannak olyan füstelvezetők, amelyek eddig semmilyen nyilvántartásban nem szerepeltek, azokat feltehetően még soha senki nem vizsgálta meg.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Rendkívüli bejelentés az EU-ból: teljesen átalakítják a fűtést és a rezsit, erre kevesen számítottak
A Bizottság elnöke szerint 2040-re meg kellene duplázni a villamos energia részarányát az unió energiafelhasználásában.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







