A trükk az, hogy a fehérre mázolt üvegfelület a napsugárzás jelentős részét visszaveri, mielőtt az áthatolna az üvegen és felmelegítené a belső tereket.
Habár ingatlanpiaci elemzők szerint nem mondható magasnak az 1843-ban, klasszicista stílusban épült orbánhegyi Óra-villa 690 millió forintos kínálati ára, a vevők egyelőre nem nagyon kapkodnak utána.
Továbbra sincs vevő a legendás budai ingatlanra, az 1843-ban, klasszicista stílusban épült Óra-villára - szúrta ki a Pénzcentrum. Hiába újították fel - a műemléki hatóság közreműködésével - 2005-ben (az ingatlan.com-on megtalálható hirdetés szerint 2007),
Legalábbis az Urbanista még tavaly áprilisban írta meg, hogy az orbánhegyi villa eladósorba került, de az ingatlan hirdetése még mindig aktív. Sőt, a kínálati ár fillérre pontosan ugyanannyi, mint a tavalyi meghirdetésekor. Pedig Magyarországon nincs túl sok klasszicista lakóépület, eladó meg pláne. Ahogy az az ingatlan hirdetéséből is kiderül,
Habár mindent figyelembe véve a 690 milliós, vagyis a négyzetméterenként 1,2 milliós árcédula nem feltétlenül meglepő, ugyanakkor Ditróy Gergely, a Portfolio vezető elemzője szerint a villa így is vitathatatlanul kuriózumnak számít a hazai lakóingatlan-piacon.
- tette hozzá a lakáspiaci szakértő.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Vélhetően ezen az állásponton van a teljes körű felújítást levezénylő tulajdonos is; és természetesen az időtényezőt is belekalkulálta a megtérülésbe. Itt fontos kiemelni, hogy a Budapesten mért átlag szerint jelenleg 170 nap körül mozog családi házaknál az átlagos értékesítési időtáv, de egy ennyire egyedi ingatlannál, még ha szintén lakóingatlanról van is szó, jelentősen torzulhat a statisztika.
Címlapkép: ingatlan.com: #22205610
Ilyen van? A nyár közepén állt meg az ingatlandrágulás ebben a hazai régióban, örülhetnek a vásárlók
A vevők ma már hallani sem akarnak korszerűtlen balatoni házakról, és sok milliót bukik az az eladó, aki ilyet dob piacra.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







