Az Európai Unió 2027-től új szén-dioxid-alapú adót tervez bevezetni az otthoni gázfűtésre és közlekedésre, ami jelentősen növelheti a háztartások rezsiköltségeit.
Ha csekket szeretnél befizetni a Postán, készülj, hogy elkérik a személyes adataidat a pénzmosás elleni törvényre hivatkozva. A kötelezőnek mondott adatszolgáltatás június 26-ától lépett életbe - a Posta ugyanakkor előzetes figyelmeztetést nem adott ki erről hivatalos fórumokon - írja a Napi.hu.
Tegnap óta mindenkitől elkérik a személyi igazolványát illetve a lakcímkártyáját, aki csekket szeretne befizetni. Egy postai alkalmazott elmondása szerint az ügyfelek ezzel is segítik a "terrorizmus finanszírozása elleni küzdelmet", erről több részlettel azonban nem tudott szolgálni. Ezt követően az elkért személyes adatokat ráírta a csekkekre, majd úgy továbbította. Hozzáfűzte azt is, hogy az adatok folyamatos jegyzetelgetése miatt a szokásosnál jóval több dolga volt aznap.
A HVG azt írja, a Posta honlapján található hirdetményben valóban az áll, hogy minden belföldi postautalványnál összeghatártól függetlenül ellenőrizni kell a feladó kilétét, ám később a kivételek között részletezi a hirdetmény, hogy azok a csekkek, amelyeken az "M" rövidítés szerepel (mentes), nem tartoznak a szabály hatálya alá, az "FM" (azaz feltételesen mentes) csekkek pedig 300 ezer forintig nem ellenőrzés-kötelesek. Márpedig a közüzemi számlák és ahhoz hasonló csekkek az FM kategóriába tartoznak.

Jön az ingyenes szigetelési pályázat: nem kamu, több tízezer magyar háztulaj lehet jogosult 2025-ben
Már csak a végrehajtási rendeletre és a hivatalos katalógusra vár a piac, hogy elinduljon a felújítási roham: új lendületet kaphat az ingyenes lakossági födémszigetelés.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


