Egy hazai kutatás szerint a negatív gyermekkori élmények a felnőttkori mentális egészséggel is összefügghetnek, a családi mintázatok pedig több generációban megjelenhetnek.
Magyarországon évente több mint 20 ezer válást regisztrálnak. Ez azt jelenti, hogy naponta 50 házasság romlik meg és döntenek úgy a párok - vagy legalábbis az egyikük -, hogy kilépnek eddigi házasságukból és beadják a válópert.
Minden bizonnyal pszichológiai okai lehetnek annak, hogy január első felében tervezik a legtöbb válást. A Google statisztikái szerint ilyenkor keresnek ugyanis rá a legtöbben a válóperre interneten. Az év végi ünnepek eltelte után döbbennek rá sokan, hogy házasságuk végleg megromlott és az év első hónapját már lázas kutatással töltik az interneten, hogy mindent megtudjanak a válás menetéről, a válóperről, annak ügyintézéséről - írja közleményében a Viszony.hu.
A januári kiemelkedő érdeklődést több hullám követi az elkövetkező hónapok során. Valószínűleg ilyenkor azok is újra tisztázzák magukban a lehetőségeket, akik januárban már komolyan foglalkoztatott a kérdés, de érdemben még nem tettek semmit azért, hogy elváljanak.
Az év második felében pedig november eleje jelenti a vízválasztót, amikor szintén jóval többen olvasnak utána a válóperes tudnivalóknak. Információ van bőven, a Google ugyanis több mint 40 ezer találatot ad jelenleg a válóper szóra.
A legnyugodtabb időszaknak a nyár tűnik a statisztikák alapján, amiből egyrészt az következik, hogy a nyári hónapokban jóval kevesebben foglalkoznak a válás gondolatával, másrészt pedig, akik már hónapok óta őrlődnek, lehet, hogy már az év elején beadták a válópert, így válásuk már folyamatban van a nyári hónapok alatt.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hazánkban nem készült még arra vonatkozóan felmérés, hogy leggyakrabban melyik fél kezdeményezésére indul el egy válóper, de ha hihetünk egy korábbi amerikai felmérésnek, akkor a válások háromnegyedét a nők kezdeményezik. Hazánkban sem valószínű, hogy ez fordítva lenne.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






