9 °C Budapest

Ennyien vállaltak három gyereket a CSOK 10+10 millióért

2016. december 27. 15:05

Megérkeztek a legfrissebb CSOK adatok és az is kiderült, hogyan változik a családtámogatási rendszer jövőre.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkárának bejelentése szerint: a CSOK 2015. júliusi bevezetése óta 34 500 család részesült támogatásban, ami összességében 81,5 milliárd forintnyi támogatást jelentett. Az államtitkár szerint a novemberi, lezárt adatból az is látszik, hogy az utolsó hónapban újabb 10 százalékkal emelkedett a támogatottak köre - írja tudósításáéban az Index.

A támogatás fele nagycsaládosokhoz került, illetve olyanokhoz, akik még nem nagycsaládosok, de vállalták, hogy 3 gyerekük lesz.

Azok között a családok között, akik eddig megkapták a 10 millió forintot, 82 százalékot tesz ki az utóbbi csoport, vagyis többségben vannak azok, ahol még nem születtek meg a gyerekek. Az államtitkár szerint 4500 olyan család volt, amely a CSOK mellett - összesen 19 milliárd forint értékben - áfa-visszatérítésben is részesült.

Novák Katalin azt is hozzátette: a programra 2017-ben az eddiginél is több pénzt terveznek fordítani. A költségvetésben 211 milliárd forintot rendeltek ehhez, de ez egy felülről nyitott előirányzat, ha még ennél is nagyobb lesz az igény, akkor az ígéret szerint azt a pénzt is elő fogják teremteni.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

  • Az államtitkár ismertette, hogy 2017-től a kétgyerekesek adókedvezményét emelni fogják, ami éves szinten 60 ezer forintot jelenthet nekik.

  • Változás lesz az első házasok adókedvezményénél is: január elsejétől két évig lehet majd igénybe venni a havi 5 ezer forintos kedvezményt, függetlenül attól, hogy megfogan-e az első gyerek ebben az időszakban.
  • De fontos változás, hogy 2017-től a minimálbér emelkedésével párhuzamosan emelkedik a gyed plafonja is, a jelenlegi 155 400 forintról 178 500 forintra. Ez 84 ezer gyerekes szülőnek jelent többlettámogatást, mondta.

Címlapkép forrása: Getty Images Hungary

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 5. 13:29