Elképesztő, milyen rossz otthonokban élnek a magyarok

2016. december 4. 10:04

Magyarországon Nyugat-Európához képest alacsony az egy főre jutó lakásterület nagysága, de a régió többi országához képest jól állunk. Ugyanakkor árnyalja a képet, ha a meglévő lakásállomány állapotát és a lakások zsúfoltsági rátáját is megvizsgáljuk. Európai összehasonlításban mind a két tényező esetében meglehetősen rosszul állunk, a magyar lakosság több mint 25 százaléka rossz lakhatási körülmények között él, míg a zsúfoltsági ráta meghaladja a 40 százalékot. Ez azt jelenti, hogy a lakosság több mint 40 százaléka nem megfelelő méretű lakásban élt tavaly, míg az uniós átlag nem éri el a 17 százalékot. A lakásállomány állapotában ugyanakkor jelentősek a különbségek hazánk különböző területei között, és ezek inkább csak növekedhet, mint csökkenhetek a jövőben, mivel az új lakások jellemzően a jobb minőségű lakásállományú területeken épülnek.


Magyarországon az egy főre jutó lakóingatlan terület az Európa más országaihoz képest az alacsonyabbak között van, 2008-ban 30 négyzetméter körül alakult, míg például Olaszországban meghaladta a 40 négyzetmétert is ugyanekkor, Dániában pedig az 50 négyzetmétert. Azt is hozzá kell azonban tenni, hogy az egy főre jutó lakóingatlan terület nagysága hazánkban magasabb volt, mint a régió más országaiban, Lengyelországban, Szlovákiában vagy Romániában. Európában a legalacsonyabb az egy főre eső lakóingatlanterület Romániában, ahol alig lépi át a 20 négyzetmétert. Ugyanakkor a cél nem feltétlenül a nyugat-európai országok számainak az utolérése, a mutató egyben a lakásállomány kihasználtságát is mutatja, vagyis jobban kihasznált lakásállomány esetén kisebb az egy főre jutó lakásterület, de azért a magasabb terület nagyság irányába történő elmozdulás indokolt lehet.

Bár ez egy főre jutó lakóterületet illetően hazánk valóban nem teljesít rosszul, tovább árnyalja a képet, ha ennek a lakóingatlan-állománynak az állapotát is összehasonlítjuk az egyes országokban. A rossz lakáskörülmények között élő lakosság aránya ugyanis nagyon magas európai viszonylatban Magyarországon. A lakosság több, mint 25 százaléka olyan lakóingatlanban él, ahol nedvesek a falak és a padló, szivárog a tetőn a víz, vagy elkorhadtak a nyílászárók. Az Európai Unióban átlagosan ez az arány csupán 15 százalékos, hazánknál csak 3 országban rosszabb a helyzet.

Tovább árnyalja a képet, ha azt is megvizsgáljuk, hogy a lakosság hány százaléka él zsúfolt otthonban. Magyarország ebből a szempontból nincs jó helyzetben, a lakosság több mint 40 százaléka olyan lakásban élt 2015-ben, ahol a család tagjainak számához, életkorához vagy családi állapotához képest nem volt elegendő terület, szoba az otthonban. Ezzel szemben az Európai Unióban átlagosan csak 16,8 százalékos a zsúfoltsági ráta, vagyis még bőven van hova fejlődnünk.

Lakásépítésre tehát szükség van, mivel egyrészt a rossz állapotban lévő lakások jelentős részét nem éri már meg felújítani, hanem teljesen új ingatlanokra van szükség, másrészt, az egy főre jutó lakóingatlan terület értékének Nyugat-Európához közeledése is indokolt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ott nincsenek új lakások, ahol igazán kellenek

Magyarország különböző régiói között jelentősek a különbség a lakásállomány minőségében. A sustandard lakások aránya a lakott lakásállomány százalékában Közép-Magyarországon a legalacsonyabb, 4 százalékos, míg a legmagasabb ilyen lakásaránnyal rendelkező Dél-Alföldön a lakásállomány 14 százaléka nem üti meg az elfogadható minőségű lakások szintjét. Vagyis a lakásállomány javulására éppen a Dél-Alföldön, az Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon lenne szükség.

Substandard lakások:

Azok a lakások, melyekre érvényesek a következő feltételek: nincs WC vagy fürdőszoba, nincs szennyvízelvezető-csatorna, a fal vályogból épült alapozás nélkül, nincs vezetékes víz. Illetve azok is, ahol a lakásban nincs konyha és a teljes alapterület 50 négyzetméter vagy ennél kevesebb, illetve a lakás csak egy 12 négyzetméteresnél kisebb szobával rendelkezik.


Az ingatlanok azonban pont nem a legrosszabb lakásállománnyal rendelkező területeken épülnek. A legkevesebb új lakást Észak-Magyarországon húzták fel tavaly, és a kiadott építési engedélyek száma is itt volt a legalacsonyabb. Bár a Dél-Alföld és Észak-Alföld valamivel jobban teljesít, látható, hogy Nyugat-, illetve Közép-Magyarországhoz képest erős lemaradásban van. A helyzet azonban várhatóan a jövőben sem fog változni, a lakásfejlesztések fő színtere Közép-Magyarország és a Nyugat-Dunántúl maradhat.

Címlapkép forrása: Getty Images Hungary

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem