Akár 120 ezer forintos állami nászajándék járhat a friss házasoknak

2016. október 4. 12:02

Csaknem 29 ezer házasságkötés volt 2016 első hét hónapjában a KSH statisztikája szerint. De mindössze csak 17 ezren vették igénybe az első házasoknak járó adókedvezményt júliusban, amelyben benne vannak a tavaly házasságot kötők is. A boldogító igen kimondását követő hónaptól a havi 5 ezer forintra rúgó állami nászajándék már az adóelőlegből érvényesíthető.

Az első házasok kedvezményét tavaly vezették be. A szabályozás rendkívül egyszerű: a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül - de legfeljebb a családi kedvezményre jogosultság megnyíltáig - az ifjú házasok együttesen havi 5000 forint adónak megfelelő kedvezményt érvényesíthetnek. A kedvezmény azoknak jár, ahol legalább az egyik házastárs első házasságát köti - írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Júliusban mindössze 17 ezren adtak le munkáltatójuknak nyilatkozatot arról, hogy igénybe szeretnék venni az első házasok kedvezményét. A gazdasági tárca számításai szerint ennél lényegesen többen élhetnének a kedvezménnyel.

Akik az esküvőjüket követően adóelőlegükből még nem érvényesítették a kedvezményt, azoknak érdemes ezt mielőbb kérni. Az érintetteknek mindössze annyi teendőjük van, hogy a munkáltatónak leadnak egy ún. adóelőleg-nyilatkozatot, amely tartalmazza, hogy kedvezményt melyikük veszi igénybe, vagy azt, hogy az összeget megosztják. 

Természetesen azoknak az adókedvezménye "se veszik el", akik hónapokkal korábban házasodtak, ám csak most nyilatkoznak munkáltatójuknak. Ők majd a 2016-os jövedelemről számot adó bevallásukban kérhetik az eddig igénybe nem vett állami nászajándék kiutalását, beszámítását vagy átvezetését.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem