Júniusban mérséklődött a lakáspiaci kereslet az előző hónaphoz képest, miközben az eladó lakások és házak kínálata tovább bővült.
Régen látott mennyiségben adták el termékeiket az év első hónapjaiban a magyarországi tégla- és cserépgyártók - mondta el a Magyar Idők hétfői számában a Magyar Téglás Szövetség (Matész) elnöke.
Kató Aladár ugyanakkor hozzátette: hiánytól nem kell tartani, mert az építőanyag-gyártók felkészültek a megnövekedett keresletre. A megnövekedett kereslet miatt viszont némi drágulásra kell majd számítani az építőanyagok piacán.Mint emlékeztetett, ez az iparág hét-nyolc éve még 40 ezer lakás építését szolgálta ki, az elmúlt néhány esztendőben azonban jelentősen visszaesett a forgalom. A Matész elnöke ezért üdvözölte a kormány lakásépítést ösztönző döntéseit, amelyeknek szerinte kedvező hatásuk lehet az építőanyag-iparra.
Mindez azért is fontos, mert az ágazatnak jelentős a munkaerőigénye. Tízezer új lakás építése mintegy 40-50 ezer embernek adhat munkalehetőséget. Sok helyre a jelenleg közmunkát végzőket is fel lehet venni, illetve a kényszerből külföldre távozó, és a nyugati országrészből ingázó, családjukat sokszor csak hét végén látó szakmunkások egy része is haza fog jönni. Különösen, ha a vállalatok megfelelő béreket tudnak biztosítani.
Nem várta senki, de megérkezett: megdőlt az abszolút melegrekord, 42 fokot mértek ezen a településen
Megdőlt a mindenkori magyarországi hőségrekord, miután kora délután 42 Celsius-fokot mértek Szécsényben.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







