Budapesten, a nagybani piacon június közepén 1 kilogramm szilvát 560-600 forintért kínáltak.
Az autósok (egyik) kedvenc témája a budapesti útlezárások miatti forgalomlassulás. Legyen szó lóversenyről, repülőnapról, vagy futóversenyről, több hétvégén is jelentős lezárások vannak a belvárosban. A Pénzcentrum mutatja, mi vár a budapestiekre jövőre.
A Fővárosi Közgyűlés két éve hozott rendeletet a fővárosi önkormányzati tulajdonú közterületeken megrendezendő sportesemények szabályozásáról - tájékoztatta a Pénzcentrumot a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága.
A rendelet lényege, hogy a rendezvények szervezőinek pályázniuk kell, majd a pályázati anyagok alapján az illetékes bizottságok döntenek, és elkészítenek egy naptártervet a következő évre. Az idei sportesemények naptártervét tehát még 2014-ben készítették el: 6 db I. kategóriába tartozó, azaz jelentős forgalomkorlátozással járó rendezvény engedélyezhető, ennyit is engedélyeztek. A II. kategóriába sorolt események - kevesebb forgalomkorlátozással járó események - száma 9 lehet.
A pályázatok tartalmazzák a tervezett esemény időpontját, helyszínét, útvonaltervét, egy előzetes (elvi) BKK forgalomtechnikai hozzájárulást, valamint a korábbi évek tapasztalati alapján, az eseményen résztvevők számát.
Az idei évben az I. kategóriás futó események többsége (mint például a Vivicitta városvédő futás, félmaraton, vagy a 2015.10.11-én megtartott Maraton) már lezajlott, a II. kategóriába sorolt rendezvények közül, a mai Bécs - Budapest - Pozsony Maraton, a november 8-ra tervezett Tudás Útja félmaraton, valamint a decemberi Mikulás futás elnevezésű események várhatók még.
Idén nagyobb forgalomkorlátozást igénylő rendezvények voltak:
- Forma 1 futam (május),
- Red Bull Air Race (július),
- Iron Man (augusztus),
- Autómentes nap, egy napon a Nemzeti Vágtával (szeptember),
- valamint a Március 15., Augusztus 20., Október 23-i nemzeti ünnepségek megrendezése járnak minden évben nagyobb forgalmi zárásokkal.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Jövőre sem lesz kevesebb
2016-ban az elfogadott sportesemények táblázata szerint - 6 db jelentős forgalomkorlátozással járó futóesemény kerülhet megrendezésre, a II. kategóriába sorolt, kisebb forgalmi zárással járó futóeseményekről még nem döntöttek, de számuk nem lehet több a már említett 9 darabtól, és persze az idei nagyrendezvényekre - tekintettel arra, hogy mindegyik több éve megrendezésre kerülő esemény - számítani lehet jövőre is.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)