A stabilizálódás jeleit mutatják a fővárosi lakbérek, miközben a kiadó lakások száma csökkent az utóbbi hónapokban.
A kormány hivatalosan is elismerte, hogy áfacsökkentésen gondolkozik az építőiparban.
Az építőipar 2013 óta tartó növekedését követően idén augusztusban a termelés volumene és az új szerződések állománya mérséklődött az ágazatban, ezért a kormány a lakásépítés további ösztönzésének lehetőségét vizsgálja: a lakáshitelezés kiterjesztése mellett
- olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtöki közleményében.
Idén augusztusban az építőipari termelés volumene 6,1 százalékkal mérséklődött éves összevetésben, míg az év első nyolc hónapjában 4,7 százalékos bővülést mértek. A korábbi hónapokban tapasztalt növekedéstől elmaradó dinamika mögött részben a tavalyi év kiemelkedő teljesítménye miatti magas bázis húzódik meg, másrészt a szerződésállomány csökkenése már előrevetítette az ágazat teljesítményének gyengülését - emlékeztet a minisztérium.
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







