A legnagyobb változás, hogy a hagyományos tűzijáték ezúttal a finálé szerepét tölti be, vagyis a látványos fényfestést és a drónshow-t követi.
Patkányok árasztották el Komló városát a tavaszi lomtalanítás miatt. A helyi lakosok szerint volt, ahol három hónapig tartott, amíg kiirtották a rágcsálókat. Milyen veszélyeket hordoz a patkányokkal együttélés?
Ahogy az őszi, most a tavaszi lomtalanítás után is felbukkantak Komlón a patkányok, tavaly májusban 3 hónapig tartott, mire egy lakásból kiirtották őket - panaszolta a Bama.hu-nak egy helyi lakos.
A patkányirtás menete a következő lehet: ha valaki közterületen észlel patkányt, a városgondnokságot kell értesítenie. Amennyiben a csatornákból jönnek fel a rágcsálók, úgy a vízmű az illetékes. Társasház esetén elsősorban a közösség feladata a védekezés, tehát a közös képviselőnek kell jelezni a problémát. Ha pedig csak egy-egy lakás érintett, akkor a tulajdonos dolga az irtás.
A szakemberek szerint ráadásul ahány lakos, legalább annyi patkány van egy településen, vagyis a rágcsálók velünk élnek akkor is, ha nem mindig kerülnek a szemünk elé. Éppen emiatt nemcsak Komlón, de Pécsett is előfordulnak, bár igaz, vannak fertőzött és kevésbé fertőzött területek. A Biokom évente átlagosan 30 alkalommal helyez ki csapdákat a megyeszékhelyen, nagyjából 10-15 helyszínen. Emellett, ha valahonnan bejelentés érkezik, ők vagy a Tettye Forrásház ellenőrzi a helyszínt, és ha szükséges, intézkednek.
Miért okozhatnak gondot a patkányok?
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) tájékoztatása szerint a patkányok lehetnek felelősek az enterális úton terjedő fertőző betegségek (bélfertőzések) terjedéséért. A rágcsálók az emberi fogyasztásra szánt élelmiszereket szennyezhetik ürülékükkel, vizeletükkel, amelyek így olyan fertőző betegségek terjesztői lehetnek, mint például a tularémia (nyúlpestis) és a leptospirózis (állati vizelettel terjedő betegség, mely súlyos hasi problémákat, egyes esetekben halált is okozhat).
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






