Bár a nyári hőhullámok idején tapasztalható vízhiányok miatt nem jár automatikus kártérítés a fogyasztóknak, a kánikula önmagában nem mentesíti a szolgáltatókat a felelősség alól.
Támogatná a távfűtés alapdíjának legalább ötvenszázalékos mérséklését - mondta a Délmagyarországnak Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki a rezsicsökkentést az elmúlt két esztendő legnagyobb szociális sikerének tartja. Tárgyalnának arról hogyan adják át érdekeltségeiket és hagyják el az országot a gáz- és áramszolgáltatók.
A Csongrád megyei napilapban kedden megjelent interjúban a politikus úgy fogalmazott, hogy "fekete hónap elé néznek a szolgáltatók". 2014 után az a fő kérdés, hogy miként lehet a tartósan alacsony áram- és gázárat biztosítani Magyarországon - mondta. "Garantáljuk, hogy a lakossági szolgáltatásoknál nem lesz helye a profitnak" - tette hozzá.
Az államtitkár közölte, a kormány kész minden áram- és gázszolgáltatóval korrekt tárgyalásokat folytatni arról, hogy miként tudják átadni érdekeltségeiket, elhagyni az országot.
Jelenleg is folynak ilyen tárgyalások - tudatta a politikus, hangsúlyozva: akármelyik céget is veszi át az állam, minden munkavállalóra igényt tart majd. "A szolgáltatás színvonalát nem akarjuk csökkenteni, csak a kivett pénz mennyiségét" - mondta.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







