16 °C Budapest

Rekord: 2,4 milliós rezsitartozás a magyar kisvárosban

2011. március 30. 18:17

Komlón mintegy száz lakásban korlátozták a távfűtés és vízszolgáltatást a napokban a felhalmozott tartozások miatt. Sokan adósak 300 ezer és egymillió forint közötti összeggel, de akad olyan ügyfél is akinek mintegy 2,4 millió forintos elmaradása van.

Polics József, a város polgármesterének közlése szerint ez az első lépése az önkormányzat köztartozások behajtását szolgáló intézkedéseinek, melyeket a díjakat rendesen fizető állampolgárok érdekében kötelesek megtenni.

A polgármester rámutatott, hogy a városban a hidegvíz-, a meleg víz-, a távfűtés- és a lakbértartozások együttes összege eléri a 800 millió forintot.

"Sokan adósak 300 ezer és egymillió forint közötti összeggel, de van olyan ügyfél akinek mintegy 2,4 millió forintos elmaradása van a helyi távfűtő cég felé" - tette hozzá.

Polics József hangsúlyozta, ha valaki bajba kerül és ideiglenesen nem tudja fizetni a szolgáltatás díjait, lehetősége van segítséget kérni, adósságrendezési eljárásban részt venni. Az viszont nem engedhető meg, hogy hosszú ideig egyáltalán ne fizessen és nagy összegű közműtartozásokat halmozzon fel.

"Ha az érintettek nem kívánnak együttműködni, a jövőben számíthatnak rá, hogy otthonukban korlátozzák a hideg vízhez jutást, elzárják a meleg vizet, lakbértartozások esetén pedig a teherviselő képességüknek megfelelő alacsonyabb komfortfokozatú bérlakásba költöztetik őket" - közölte a polgármester.

Eddig késlekedhetsz a számlák befizetésével

Az utóbbi időben több hír is napvilágot látott azzal kapcsolatban, hogy milyen szabályok vonatkoznak a közüzemi számlák befizetésére, meddig lehet késlekedni azok befizetésével, illetve milyen következményei lehetnek a késésnek. Éppen ezért a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete egy csokorba gyűjtötte a vonatkozó fontosabb jogszabályokat.

Az egyik közelmúltbeli változás az úgynevezett sárga csekkek befizetési határidejével kapcsolatos. A korábbi gyakorlat szerint a fogyasztót nem érte hátrány, ha a befizetésre a csekken szereplő dátum napjáig sor került. Ehhez képest kb. egy évvel ezelőtt úgy változtattak a szabályokon, hogy a csekket 2-3 nappal annak teljesítési dátuma előtt érdemes befizetni, különben késedelembe esik a fogyasztó, és ezt némely szolgáltató késedelmi kamattal szankcionálja. A változtatás indoka prózai: a postának a sárga csekkel csak megbízást adunk, hogy a befizetett összeget utalja át a szolgáltatónk számlájára. Az utaláshoz pedig kell 1-2 nap, így tehát a mi teljesítésünk ezzel a késéssel érkezik a szolgáltatóhoz is. Ezt a késedelmet pedig a továbbiakban nem akarták viselni a szolgáltatók, hiszen a szerződés alapján számukra az aban meghatározott időpontokban jár a szolgáltatás ellenértéke.

A villamos energia szolgáltatás kapcsán jogszabály mondja ki, hogy az egyetemes szolgáltató köteles a számla felhasználó részére történő eljuttatásáról oly módon gondoskodni, hogy a számla kiegyenlítésére a felhasználónak a kézhezvételtől legalább 8 nap rendelkezésére álljon. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a számla meg nem érkezése nem jelenti a fizetési határidő meghosszabbodását, hiszen a fogyasztó köteles ezt jelezni a szolgáltató felé és törekedni tartozása más módon történő kiegyenlítésére (ezt legtöbbször az üzletszabályzat tartalmazza).

Néhány éve visszatérő probléma, hogy ki viselje a sárga csekkes fizetéssel felmerülő költségeket? Többen arra panaszkodtak, hogy a szolgáltató önkényesen és igazságtalanul megemelte a számlájukat a csekkes befizetés költségével. A hatályos jogszabályok alapján jogszerűen követeli a szolgáltató a fizetési módozattal felmerülő indokolt költséget. A Ptk. alapján ugyanis a szolgáltatás ellenértékének megfizetésével felmerülő költség főszabály szerint a kötelezettet (jelen esetben a fogyasztókat)terheli. Míg tehát a sárga csekken a fogyasztó a szolgáltatás ellenértékét fizette, az átutalási megbízással felmerült költség a szolgáltatót terhelte. Ezt a költséget több szolgáltató próbálta a fogyasztóira terhelni. Elsőre talán igazságtalannak tűnik ez a megközelítés, ezért talán érdemes figyelembe venni, hogy internetes átutalás, vagy csoportos beszedési megbízás esetén jelenleg is a fizető fél viseli az utalás költségét.

Ahol lehet, a költségek mérséklése érdekében érdemes tehát a sárga csekkről áttérni más fizetési módozatra.

Néhány hete látott napvilágot egy törvénymódosító csomag egyik elemként az a szabály, amely szerint a villamosenergia és gázszolgáltatást akár 60 napos fennálló számlatartozás esetén is ki lehetne kapcsolni, ha ennek egyéb feltételei is fennállnak. Nos, az elsőre nem éppen fogyasztóbarátnak tűnő rendelkezés jelenleg még nincs hatályban, és egyelőre nem is biztos, hogy ebben a formájában életbe fog lépni.

Itt kell megemlíteni, hogy a kikapcsolást élesen el kell választani a behajtástól. Tartozás esetén ugyanis a szolgáltató jogosult kintlévősége behajtására akkor is, ha még nem telt le a kikapcsolásig rendelkezésre álló türelmi idő.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A jelenlegi szabályok szerint legalább háromhavi tartozás, fizetési haladékról és részletfizetésről szóló egyeztetés sikertelensége, illetve a szolgáltató legalább háromszori írásbeli értesítése szükséges a kikapcsoláshoz. A szociálisan rászoruló fogyasztóknak előre fizető óra felszerelését is fel kell ajánlani.

Behajtásra tehát sor kerülhet a kikapcsolást megelőzően is. A behajtásra több eszközt is igénybe vehet a szolgáltató. Leggyakrabban a fizetési meghagyással élnek, amely a közjegyző által tértivevényesen kibocsátott okirat, és a kézbesítést követően (vagy akár a kézbesítés sikertelensége esetén is) 15 napon belül jogerőre emelkedik, tehát végrehajtható, ha a fogyasztó nem él ellentmondással.

Visszakapcsolás

A szolgáltató köteles visszakapcsolni a fogyasztót a szolgáltatásba, ha rendezte a tartozását. Gázszolgáltatás esetében fontos szem előtt tartani, hogy pl. egy tavaszi kikapcsolás esetén nem érdemes őszig várni a visszakapcsolás kérelmezésével, ugyanis hat hónap után a rendszer újbóli nyomáspróbázására van szükség, melynek költsége a fogyasztót terheli.Amennyben a fogyasztó leválasztására fizikailag is sor kerül, úgy további költségek terhelik a fogyasztót. Az említett törvényjavaslat egyébként a visszakapcsolásra vonatkozó részletszabályokon is módosítana. Jelenlegi szabályok szerint elegendő a tartozás kifizetése, és a fogyasztó kérheti a visszakapcsolást, a módosítás értelmében pedig a visszakapcsolás díját is meg kellene fizetni, mielőtt arra a szolgáltató köteles lenne.

Internet, telefon

Némileg más szabályok vonatkoznak az elektronikus hírközlési szolgáltatásokra. A szolgáltató rövidebb idő eltelte esetén is korlátozhatja a szolgáltatást, illetve fel is mondhatja a szerződést, melynek különösen hűségidő vállalásával kötött szerződés esetében lehet rendkívül hátrányos következménye (a szolgáltató ilyenkor a hűségidő végéig járó teljes díjat egy összegben követelheti).

A szolgáltató a törvény szerint az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki.

Példa: ha március 1-jén van a számla fizetési határideje, és március 7-én érkezik az első felszólítás, majd március 23-án a második felszólítás, annak eredménytelensége esetén 30 napos határidővel - például április 30. napjára a szolgáltató felmondhatja a szerződést.

Nem jogosult a szolgáltató felmondani a szerződést, ha a díjtartozás összege nem haladja meg az előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában vagy 5000 Ft-nál magasabb havi előfizetési díj esetén az 5000 Ft-ot, vagy ha az előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez (pl. békéltető testülethez) kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti.

Díjtartozás esetén az elektronikus hírközlési szolgáltatók igen gyakran alkalmazzák a szolgáltatás korlátozásának eszközét, amelynek lehetőségét a törvény ugyan biztosítja, de a korlátozás megszüntetésének díjáról csak annyit mond, hogy annak arányosnak és méltányosnak kell lennie. Ezzel a jogszabály jószerével a szolgáltató kénye kedvére bízza a visszakapcsolásért felszámolható összeg meghatározását, hiszen a tényleges - és sokszor borsos - díj az általános szerződési feltételekben van meghatározva.

 

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm