27 °C Budapest

Fészekrakás után fészekbontás? A rezsitörvényben bízik az avasi lakótelep

2010. december 22. 08:32

A Fészekrakó program körüli botrányok miatt több száz miskolci család a tűrőképessége szélén áll. A több lakásba is illegálisan beköltöző új lakók sok helyen nem fizetik a közműköltségeket, egész paneltömböket fenyeget a villany kikapcsolásának veszélye, a közbiztonság is romlott, a miskolci ingatlanok elértéktelenedése pedig a korábbinál is drasztikusabb mértékű - írja a Világgazdaság.

Minden politikai erő szeretné elkerülni, hogy a legnagyobb téli hidegekben kilakoltatással kelljen megoldani a helyzetet, ám más megoldás nem látszik. Az Országgyűlés holnap fogadhatja el a társasházakról szóló törvény módosítását, ám ez is legfeljebb részmegoldásokat hozhat.

A gyanú szerint az elmúlt öt évben többen is úgy vásároltak ingatlant, főleg az avasi lakótelepen, hogy szocpol támogatást használtak fel a kedvezményes hitel alapjaként, és hamis iratokkal jobbnak állították be az anyagi helyzetüket, devolt, akinek még élettársat is "hamisítottak", hogy jobb feltételekkel indulhasson lakásért. Idővel kiderült, hogy a csalók képtelenek kifizetni a közüzemi számlákat és a közös költséget. Az elmaradások miatt több háztömbben is kikapcsolhatják a villanyt. Most, amikor a hideg elől sokan beköltöztek városi rokonaikhoz, megesik, hogy három-négy család is él egy kétszobás lakásban.

A Nemzetgazdasági Minisztérium több Miskolcról érkező javaslatot is beépített a holnap elfogadandó törvénymódosítás tervezetébe, de nem könnyű törvényes és végrehajtható eszközökkel megoldani a problémát. A legfontosabb változtatás az lehet, hogy egy lakás már akkor is jelzáloggal terhelhetővé válik, ha a tulajdonosa háromhavi közös költséggel tartozik. Sokat számít, hogy a bíróság a közös képviselő javaslatára három héten belül elrendelhesse a tárgyalást, aminek alapján végrehajtást rendelhetnek el. Ám az csak azoknál megoldás, akik tudnának, de nem akarnak fizetni, és valószínűleg így sem fedezné a néhány házat terhelő 6-7 millió forintos tartozásokat.

Ráadásul így azok kerülhetnek bajba, akik tisztességesek, a csalók könnyebben kibújhatnak a végrehajtás alól. A városrész önkormányzati képviselője szeretné elérni, hogy a rendelkezésre állási támogatásból letiltható legyen a közös költség összege, valamint a sorozatos rendőrségi kiszállások díja. Támogatná azt is, hogy az április 15-ig életben lévő kilakoltatási moratóriumot oldják fel a Fészekrakó program lakásaira. Az aláírásgyűjtés ezekért a célokért már tart, eddig 3-4 ezer aláírás gyűlt össze, a miskolciak türelme fogyóban van.

Márciusig lehet vádemelés

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Fészekrakó-ügyekben 30-40 eljárás indult, egyben született bírósági ítélet, méghozzá börtönbüntetésről - tájékoztatott a megyei főügyészség. A vád minden esetben ugyanaz: csalás, köz- és magánokirat hamisítása. Két ügyben száz feletti a gyanúsítottak száma, ügyvédek, banki ügyintézők is érintettek. Vádemelés 2011 első három hónapjában várható.

 

Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

Milliókat bukhat, aki így indít vállalkozást: jól meg kell gondolni, a KATA sem jó mindenre

Sokan alábecsülik, mennyire lényeges alaposan átgondolni, milyen vállalkozási és azzal együtt adózási formát válasszanak induló cégük számára.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 21. szombat
Konstantin
20. hét
Május 21.
Szeged napja
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?