Az energiaszolgáltatók a fogyasztási adatok követése alapján általában szúrópróbaszerű ellenőrzéseket tartanak, de az utóbbi időben egyre több a lakossági bejelentés is. A becsületesen vételező és időben fizető szomszédok nem nézik jó szemmel az áram- és gáztolvajokat, akik a szaporodó ellenőrzések ellenére milliárdos károkat okoznak - írja a Napi.
A szolgáltatók közül a Tigáz a fogyasztásban mutatkozó jelentősebb visszaesést tapasztalva is ellenőrzést indít, az E.On pedig a nyilvántartási rendszeréből kiszűrt fogyasztási helyeken célzott ellenőrzéseket is végez. A már egyszer ellenőrzött helyekre időről-időre visszatérnek a szolgáltatók munkatársai. A gázlopások esetében inkább a lakossági elkövetés a jellemző, az áramlopásoknál azonban a lefüleltek mintegy 20%-a ipari felhasználó.
Évente több milliárd forint kárt okoznak az energiát szabálytalanul vételezők, a szolgáltatók nagy létszámú egységekkel igyekeznek visszaszorítani a jelenséget. A Tigáz évente 3-4 milliárd forintra becsüli a gáz szabálytalan vételezéséből (azaz lopásából) eredő veszteséget, ami az éves árbevétel mintegy 10%- át teszi ki - mondta Győri Pál, a társaság szóvivője. A munkavállalók közül minden tizedik az ellenőrzési területen dolgozik, de gyakran a rendőrségtől is kapnak szabálytalanságra utaló jelzéseket.
A Portfolio.hu az E.ON energiaellenőrzési csoportját kísérte el bevetésre. Jelenlétükkor az "áramkommandó" kettőből kétszer talált.
Országosan közel 300 fős energiaellenőr-csapatot működtet az E.On Hungária Zrt., ennek fenntartása közel 1,5 milliárd forintba kerül évente - mondta Kutas István szóvivő. Az E.On szolgáltatási területén éves szinten összesen 14 milliárd forintra rúg a gáz- és áramlopásból származó kárösszeg. Az energiatolvajok önmaguk és mások élet-, illetve vagyonbiztonságát is veszélyeztetik az illegális beavatkozással. Az áramlopások miatt gyakran túlterhelés keletkezik a hálózatban, ami meghibásodást, illetve feszültségingadozást okoz. Ha pedig valaki a gázhálózatba piszkál bele, az gázszivárgáshoz, gázrobbanáshoz vezethet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az E.On energia-ellenőrei rendszeresen végeznek mérőóra-ellenőrzéseket. Az ellenőrzések közül 125 ezer az áram-, 25 ezer pedig a gázszolgáltatást érinti. Az ellenőrzések közel 20%- a tár fel valamilyen szabálytalanságot az áram-, 5%-a a gázszolgáltatásban. A Tigáz területén évente háromezer esetet derít fel a rendőrség. Az eszközpaletta a gázmérő manipulációjától a komplett mérőbelsők hamisításáig terjed.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








