24 °C Budapest

Bencsik: két évtizedes stabilitás jöhet a lakásépítésben

2010. szeptember 24. 13:02

Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium otthonteremtési államtitkára a 17. Budapesti Lakásvásár megnyitója előtt, pénteken, a SYMA Rendezvényközpontban "Az otthonteremtés és az építésgazdaság új programja" címmel rendezett konferencián a következő évek otthonteremtési politikáját vázolta, mely két évtizedre biztosíthat kiszámítható belső piacot az építésgazdaság szereplői számára.

Elsődleges kérdésnek nevezte előadásában Bencsik János államtitkár, hogy a piaci szereplők céljait, a reális igényeket a szakma segítségével összegyűjtsék annak érdekében, hogy az állami szabályozás a makrogazdasági lehetőség mellett tudjon olyan keretet teremteni az építésgazdaság számára, ami hosszú távon, kiszámítható módon tud majd megrendeléseket generálni.

Bencsik János kiemelte, az irány adott, idén a költségvetési hiány nem haladhatja meg a 3,8%-ot, jövőre pedig a 3%-ot, ami azt is jelenti, hogy az összes tervezett intézkedést csak olyan ütemben tudják majd bevezetni, ami ennek az iránynak megfelel.

Az intézkedések között említette az államtitkár, hogy létrehoznak egy alapot, melynek forrásait pályázati rendszerben lehet elérni akár lakásvásárlás, akár felújítás esetén. A támogatásokat elsősorban a gyermekvállaláshoz és az energiatakarékossághoz kötik majd, ugyanakkor az egyedülálló vagy még családban élő fiatalok számára a korábbi Fecskeház program folytatásával, újrahangolásával teremtenek majd lehetőséget, hogy felkészülhessenek az önálló otthonba költözésre és a családalapításra.

Az energiatakarékos felújítási programban a kormányzat akkora támogatási összeget akar biztosítani, mely 100 ezer lakás felújításának előmozdítására elegendő. Ezt a számot később 150 ezerre, illetve 200 ezerre emelik, így viszonylag gyorsan elérhető, hogy a rossz minőségű ingatlanok száma minimálisra csökkenjen. A bérlakásépítéssel összefüggésben már jövőre beindítanak egy mintaprogramot, amit később kiterjesztenek.

A támogatások egyik legfontosabb része, hogy könnyebbé teszik a lakás-takarékpénztárakba való belépés lehetőségét, meghosszabbítják a támogatási időszakot és az utóbbi évek inflációjával korrigálják a támogatás mértékét. A lakás-takarékpénztári törvény módosításai már jövő január 1-től hatályba léphetnek.

Bencsik János kitért a korábban meghirdetett panelprogramokra is, mellyel kapcsolatban elmondta, hogy 2009-ben a kormány úgy írta ki a pályázatot, hogy nem rendelte hozzá a szükséges forrást, ezért nagyon sok pályázatot utasítottak el vagy el sem bíráltak. Bencsik János elmondta, a korábban beküldött pályázatokat most ismét elővették, a kifizetések pedig megkezdődtek azoknál a korábbi pályázatoknál, ahol a teljesítést igazolták.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Bencsik János szerint 20-25 év alatt sikerülhet az egész magyar lakásállományt és a közintézményeket megújítani, amit egyébként az EU is előír. "Nem az a kérdés, hogy ez szükséges, hanem az, hogy ezt miből tudjuk megtenni" - mondta az államtitkár. Egy jól megalapozott program, tehát 20-25 évre teremtene stabil belső piacot és öt éven belül 150-200 ezer új munkahelyet, ami nagyban hozzájárulhat a kormány által meghirdetett 1 millió új munkahely létrehozásához.

Források tekintetében a mostani költségvetési helyzet dacára Bencsik János szerint lehet érzékelhető előrelépést tenni, ha rendelkezésre álló forrásokat egységesítik, illetve újraindulhat a szén-dioxid kvóta eladás, miután sikerül visszaállítani az ország erősen megtépázott hírnevét ezen a piacon.

"Bizonytalanság alakult ki az utóbbi nyolc évben az építőiparban és a lakásfejlesztők körében is, ezért van most olyan nagy várakozás, ami párbeszédre ösztönzi a szereplőket" - mondta előadásában Bencsik János, aki megköszönte a szakmai szervezeteknek, hogy javaslataikat megosztották a minisztériummal, akár közvetlenül, akár az új Széchenyi Terv konzultációjának részeként.

Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

Milliókat bukhat, aki így indít vállalkozást: jól meg kell gondolni, a KATA sem jó mindenre

Sokan alábecsülik, mennyire lényeges alaposan átgondolni, milyen vállalkozási és azzal együtt adózási formát válasszanak induló cégük számára.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 21. szombat
Konstantin
20. hét
Május 21.
Szeged napja
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?