16 °C Budapest

Új szocpol? Csak az számíthat lakástámogatásra, aki takarékoskodik

Pénzcentrum
2010. szeptember 14. 09:02

Seres László, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a "Bérlakásépítés és építészet" címmel rendezett szakmai konferencián elmondta, hogy a készülő otthonteremtési program egyik prioritása az előtakarékosság - írja a Napi Gazdaság.

A régi szocpol már a múlté

A készülő otthonteremtési programmal kapcsolatban Seres László helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy az otthonteremtés, s abban a bérlakás-fejlesztés az új Széchenyi terv egyik pillére, ugyanakkor a készülő stratégia prioritásai között az előtakarékosságot nevezte meg. A szocpol támogatást ugyan nem hozzák vissza a programba, azonban valamilyen formában figyelembe veszik majd a család létszámát.

Lakásvásárlók figyelem! Itt a várva-várt nagy forinthitel körkép!

Bérlakás 1000 Ft/nm-ért

Évi 40 milliárd forintos támogatás ötezer bérlakás felépítését oldaná meg további költségvetési támogatás nélkül ezer forintos négyzetméterenkénti bérleti díjat feltételezve - ismertették a Társaság a Lakásépítésért Egyesület által koordinált konferencián a szakmai szervezetek által összeállított bérlakás építési programot.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az összeg az uniós támogatások egy évre jutó összegének mintegy 4%-a. Uniós forrásból a jelenlegi szabályozás mellett mindössze 5-6 milliárd forintot lehet erre a célra fordítani, ami egy jól kidolgozott, állami támogatással beindított mintaprojekt megvalósítására lehet elég.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?